Távozó QuaesTour dolgozókra is nyitott a Cartour

Forrás: turizmus.com

 2015. március 26. 16:48

Véletlen, de talán szerencsés egybeesés, hogy a Cartour a hónapokkal ezelőtt elhatározott létszámbővítése miatt éppen ezekben a napokban kezdett tárgyalásba tapasztalt szakemberekkel.

Bajna Gábor szerkesztőségünknek elmondta, hogy a gazdasági válság okozta, évek óta tartó forgalomcsökkenés ellensúlyozására profilbővítésbe és technológiai megújulásba kezdtek néhány hónappal ezelőtt. A Cartour ügyvezetője elmondta azt is, hogy a jelenleg sem szerény, 800 millió forint körüli forgalmukat szeretnék visszatornázni a válság előtti 2 milliárd körüli nagyságrendre.

Kérdésünkre, miszerint értesüléseink szerint a QuaesTour dolgozói sorra kapják kézhez a felmondólevelüket, s őket nem tudja-e befogadni a minőségi váltásban és növekedésben gondolkodó cége, Bajna Gábor úgy fogalmazott, hogy nyitva áll az ajtajuk mindenki előtt, aki tapasztalt munkaerő, s a QuaesTournál bizonnyal sok ilyen szakember kaphat „szabad kártyát".

A Cartour a megújulás jegyében, először 2014 tavaszán integrálta a horvátországinfo.hu céget, melynek vezetője Angi Anita, majd decemberben tőkebevonást hajtottak végre egy új társtulajdonos megjelenésekor. Eltökélt szándékuk, hogy jelenlegi, elsősorban a sí utakra és a belföldi utazásokra épülő árualapjukat  kibővítsék exkluzív ajánlatokkal, valamint corporate utaztatással. A Cartour bevételeinek jelenleg mintegy felét kitevő viszonteladói tevékenységüket is korszerűsíteni és növelni szeretnék, s itt jöhetnek képbe a QuaesTortól kényszerűen távozó szakemberek is.

A jelenleg valamivel kevesebb mint 40 embert foglalkoztató Cartour 40-50 százalékos létszámbővítést tervez az egészen közeli jövőben.