TDM konferencia: intenzív munka Hajdúszoboszlón

Szerző: Németh Andrea

 2014. május 29. 18:08

Teltházzal zajlott a Magyar TDM Szövetség szervezésében a XI. Országos TDM Konferencia első napja május 29-én Hajdúszoboszlón, a Hotel Atlantis-ban.

A város, a fürdő és a szervezésben is jelentős szerepet vállaló helyi TDM bemutatkozása után azt a kutatást ismertették, amelyet a TDM szövetség a veszprémi Pannon Egyetemmel közösen készített, s amely javarészt igazolta, amit a szakmabeliek tulajdonképpen részben eddig is tudtak: a legtöbb TDM-szervezet alulfinanszírozott, kis létszámmal kénytelen dolgozni, és meglehetősen kiszolgáltatva az önkormányzatnak.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára előadásában kiemelte: a legtöbb vendégéjszakát elért Top 30 vidéki település közül szinte valamennyiben működik turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezet. A szövetség újjáalakult elnökségét arra kérte, segítsék munkáját azzal, hogy jó példákat, best practise-eket osztanak meg vele, mert - mint mondta – ezek számára komoly fegyvertények, érvek lehetnek a TDM rendszerért folytatott lobbitevékenységben.

Kitért arra is, hogy hamarosan az új kormány elé kerül a következő tíz évre vonatkozó Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció, amelynek elfogadása után születhet meg a turizmus törvény. Utóbbi megalkotásának támogatását fontos feladatának tekinti a Magyar TDM Szövetség is.

Semsei Sándor elnöki minőségében megtartott első előadásában többek között ezt is kihangsúlyozta, jó példaként említve Karintia szabályozását. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a szövetségnek minden egyéb tennivalóval párhuzamosan saját sorait is rendeznie kell, szeretné növelni a tagi aktivitást és a taglétszámot is. Horváth Viktória felajánlását a jövőbeni egyeztetésekről örömmel fogadta, egyúttal rögtön fel is ajánlotta, hogy az elnökséggel együtt rendszeresítsenek közös beszélgetéseket megoldanivalókról.

A szövetség részéről Somossy Eszter alelnök tolmácsolásában elhangzott az a kérés is, hogy a minisztérium lehetőségeihez mérten támogasson egy átfogó kutatást a TDM-szervezetek tevékenységéről, amely számokkal tudná azt is alátámasztani, hogy egy TDM-szervezet milyen gazdasági befektetés és miért éri meg működtetni.

A konferencia első napján a továbbiakban Hoffmann Henrik számolt be a Nyitott Balaton rendezvénysorozat sikereiről, a délután folyamán pedig szekciókban folytatódott a munka: online eszközökről és gyógyhelyekkel való TDM-együttműködésekről hallhattak az érdeklődők.

Hogy az ország minden szegletéből ideérkező szakmabeliek kicsit magát a desztinációt is megismerjék, a nap hátralévő részében fakultatív programok keretében ismerkedhettek meg Hajdúszoboszló adottságaival a helyi TDM szervezésében.