Teltházas emlékkonferencia a BGE-n

Forrás: turizmus.com

 2017. március 28. 18:25

Teltházas érdeklődés mellett zajlott Gundel Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett konferencia "Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből" címmel kedden délután a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszéke ezzel a rendezvénnyel tisztelgett Gundel Ferenc munkássága előtt, aki az iskola decenseként elévülhetetlen érdemeket szerzett az induló vendéglátóipari főiskola és több tanüzem aktív szervezőjeként. Korának egyik legismertebb vendéglátóipari szakembere, kiváló oktató, termékeny szakíró volt.

A konferencián résztvevőket dr. Lugasi Andrea dékán és dr. Csillag Sára rektorhelyettes köszöntötte, majd a kar tanárai - dr. Kádas Lajos, Debreceni János és dr. Sándor Dénes - előadásait hallgathatták meg a jelenlévők a táplálkozás és élelmiszertudomány oktatásáról, a vendéglátás-oktatás kihívásairól és a hallgatók hazai és nemzetközi versenyeken való szerepléséről.

Végezetül Dr. Csizmadia László a BGE nyugalmazott főigazgatója személyes történetekkel visszaemlékezve idézte fel kollégája alakját, s állított számára méltó emléket.

Az előadásokat követően a Gundel család részéről dr. Gundel János egyetemi tanár köszönte meg a részvételt és az emlékkonferencia megszervezését.

Kapcsolódó cikkek