Ezer fős networking - KÉPEKKEL
Forrás: turizmus.com
2015. február 02. 11:19
Az évadnyitó gála kezdetén a szervezők levetítették azt a rövid prezentációt, amely kilenc, rangos turisztikai szervezet szakmai támogatásával készült, s amely bemutatta a turizmus ágazat 2014. évi sikereit és 2015. évi lobbi céljait.
![]() |
Fotó: Fóti Péter
A megjelenteket a kormány képviseletében Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért is felelős államtitkára köszöntötte, aki a rendezvény előtt négyszemközti megbeszélést folytatott az Orbis elnök vezérigazgatójával, aki erre az alkalomra repült Budapestre.
Gilles Clavie házigazdaként köszöntötte is a résztvevőket. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a cég nemrégiben kötött megállapodást az Accorral, mint stratégiai részvényesével 46 közép-európai szállodájának átvételéről. A 142,3 millió eurós ügylet eredményeként az Orbis a régió 16 országában kizárólagosan képviselheti az Accor összes márkáját.
A színpadon az Experidance, a folyosókon étel- és italkülönlegességek, illetve egyéb meglepetések várták a csaknem ezer szakmabelit, akik hosszú órákon át élvezhették a BKK vendégszeretetét és egymás társaságát.
Az eseményen készült fotóinkat ITT tekinthetik meg.
Fóti Péter és Grósz Balázs felvételei.