Tervek és valóság a nyári charterpiacon

Szerző: Wagner Zsuzsa

 2014. július 25. 17:42

Változatlanul a bizakodás jellemzi a chartereztető utazásszervezőket. Az optimizmust az irodák szerint az előfoglalási adatok alátámasztották, de még így sem valósult meg több, a szezon elején betervezett charterlánc. Van, aki szerint azonban egyes desztinációkba irreális a lekötött kapacitás.

Legutóbb a Turizmus Panoráma márciusi, az Utazás 2014 kiállításra készült számában foglalkoztunk az idei chartertervekkel. Július elején már látható volt, mi valósult meg ezekből. Néhány utazásszervező ugyan tavalyhoz képest jelentősen bővített, a korábbi tervekhez képest azonban inkább visszafogták magukat az irodák, többen kisebb kapacitást foglaltak le. Mindenesetre biztató előjel a jó szezonra, hogy az árak iránt – amelyek legfeljebb néhány százalékkal emelkedtek – kevésbé tűnnek érzékenynek az utasok.

 

Sláger a görög és a török nyaralás

Az idei nyár egyik slágere a jelek szerint Görögország lesz, ide szinte mindenki rendelkezik kapacitással, és Törökország is nagy erőkkel van jelen a kínálati palettán. Elmondható, hogy az irodák igyekeznek minél több lábon állni és minél színesebbé tenni árualapjukat.

Görögország változatlanul a legnépszerűbb charteres úti cél

Görögország változatlanul a legnépszerűbb charteres úti cél

 

Háttérbe szorult Egyiptom, ahova az utazásszervezők nemigen igyekeztek betölteni a Best Reisen által hagyott űrt, ami talán éppen a korábbi túlzott mértékű kínálatra utal, az úti célba a Kartago emelt nagyobb mértékben kapacitást, illetve belépett egy új szereplő a piacra, az Express Travel International (ETI) a Nesma egyiptomi légitársasággal.

Van néhány új úti cél is, például Karpathos és Marsa Alam. Debrecenből a július eleji adatok szerint Burgaszba (Bulgarian Air Charter), Antalyába (Freebird), Zakynthosra (Travel Service) és Monastirba (Nouvelair) közlekedtetnek bérelt gépet az irodák.

 

Biztató szezonkezdet

Nagyon jól indult az idei szezon a Neckermannál, Szvoboda János cégvezető szerint a tavalyi forgalmat sikerült már az előfoglalási időszakban jelentősen túlszárnyalni, és ez a forgalmi intenzitás később is megmaradt. Eddigi tapasztalataik szerint minden szegmensben, legyen az alacsonyabb vagy magasabb árkategória, élénkült az utazási kedv. Külön kiemelendő, hogy növekedést tapasztaltak az egy hétnél hosszabb nyaralóprogramoknál is. A gyerekkel utazó családok fokozott érdeklődést mutatnak a klubprogramokkal meghirdetett magyar animációs szállodák iránt, valamint a senior korosztály utazási kedve is jelentős.

A Neckermann a szlovák Sam­air helyett újra a Travel Service-szel szerződött, s heti kilenc járatot bérel a légitársaságtól. Antalyába a tavalyival ellentétben saját járatot visznek, ezenkívül a Green Travel gépein albérlők. A görög desztinációkhoz a Neckermann továbbra is nagy reményeket fűz, Rodoszra heti két járatuk van, és Krétára is két géppel mennek júniusban és júliusban. Korfu viszonylatában a tavalyi menetrendi megoldás helyett most saját gépet közlekedtetnek.

Törökországba is nagyon erős a kínálat

Törökországba is nagyon erős a kínálat

Az IBUSZ-nál jelenleg úgy látják, a repülőgépes utazások esetében elsődlegesen a görög szigetek iránt nagy a kereslet. Ezek közül is kiemelkedő Zakynthos, ahol már június végén 80 százalék feletti volt a töltési mutató – tájékoztatta lapunkat Balogh Csaba értékesítési főosztályvezető. Emellett Rodosz, Kréta és új úti céljuk, Karpathos a legnépszerűbbek náluk. A korábbi évekhez képest jelentősen visszaesett a kereslet Costa Brava, Mallorca és Bulgária iránt, ezeket a járatokat csak jelentős árengedményekkel tudják értékesíteni.

Az IBUSZ tizenegy saját chartert üzemeltet, minden járat esetében a Travel Service-től bérli a gépet. Korfura a tervbe vett kettő helyett egy gépet bérelnek, viszont a tervezetthez képest jelentős pluszkapacitást kötöttek le a Wizz Air Malagára és Thessalonikibe közlekedő járatain. Tapasztalataik szerint a korábbi éveknél jóval magasabb azon utasok száma, akik korán hozzák meg utazási döntésüket, last minute utakra csak kevesen várnak.

A Kartago Tours is bizakodó a szezont illetően, az előfoglalás náluk is várakozáson felül alakult, 35-40 százalékos növekedést is elértek a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez a lendület kicsit visszaesett április-májusra, de a tanév végével ismét megélénkülni látszik a piac – tudtuk meg Hajducsi Tamás marketingigazgatótól. Az utazásszervező heti nyolc alkalomra bérel gépet a Travel Service-től, ebből négy Egyiptomba közlekedik, Hurghadába a tavalyi kettő helyett három. A tervezett tenerifei charter nem valósult meg, a görög szigeteken ezzel szemben jelentős kapacitásaik vannak, és idén Bulgáriát is kínálják.

A Green Travel Törökországba közlekedő saját chartereire idén kizárólag a Freebird Airlines-szal szerződött, körülbelül a tavalyival hasonló kapacitásra. Ezenkívül görögországi kínálata is hangsúlyos. Nem valósult meg ezzel szemben a korábban betervezett dubrovniki és észak-ciprusi járatuk.

A jó nyári töltöttséget megalapozó előfoglalások után most is szépen fogynak a Green helyei. Július elején heti nyolc járatuk közlekedett Antalyába, és még tervezték egy pluszjárat beindítását. Ezenkívül heti egy gép repül Bodrumba Budapestről, ami „dobbant” Debrecenben. Jól telnek a görög charterek is Korfu, Rodosz, Kréta, Zakynthos és Kos szigetekre. Mihálka Róbert értékesítési vezető szerint ismét bebizonyosodott: aki last minute árakra várt, az hiába tette, csak nagyon kevés esetben lehet kifogni speciális árakat. A jó ár-értékű szállodák már régen tele vannak.

 

Bővítések és szűkítések

Az Unitravel Görögországba jelentős bővítést hajtott végre, ide a tavalyi eggyel szemben heti három saját chartert indít. A tervezettől ellentétben nem kínálják Costa Blancát, hagyományosnak számító úti céljaik – Ciprus, Szicília és Málta – azonban változatlanul rajta vannak a kínálati palettán.

Az Anubis Travel Jordánia és Egyiptom esetében gépgazda. Korábbi terveivel ellentétben viszont Bulgáriába nem visz utasokat. A tavaly mintegy 20 százalékos forgalomnövekedést elért Anubis idén is hasonló növekedést vár, mivel a legtöbb úti céljába – Egyiptom, Jordánia, Rodosz, Kréta, An­talya – április óta száz százalék közeli a töltés, egyedül a mallorcai foglalások alakulnak nehézkesen.

Az egyiptomi üdülőhelyek, különösen Hurghada szállodái Ahmed Bahgat, az Anubis Travel ügyvezetője szerint júliusra és augusztusra teli vannak, ezért árengedmények sincsenek, ami szokatlan Egyiptom esetében. Jelenleg a német, orosz és egyiptomi turisták vannak túlsúlyban a szállodákban. A szak­ember szerint Egyiptom télen is erős lesz.

 


Irreális kapacitások?

A megkérdezett utazásszervezők közül egyedül Ahmed Bah­gat, az Anubis Travel ügyvezetője adott nyilvánosan is hangot annak a véleményének, hogy a piac egészét tekintve eltúlzottnak tartja az idei, a tavalyit is meghaladó charterkapacitásokat. A törökországi és görögországi viszonylatokba lekötött volumen szerinte irreális, ezt a júniusban elkezdődött akciózás is mutatja. Ezenkívül Mallorcára van fölösleges kapacitás – mondta.


 

A Sun & Fun Holidays tavalyhoz hasonlóan, a tervezettel ellentétben csak heti egy járatot indít Hurghadába. Törökországba ezzel szemben kettő helyett heti három járatot üzemeltet, így összesen öt saját chartere van. Kínálatába ez az iroda is felvette Zakyntost, Krétát és Bulgáriát.

A Taurus Reisen tavalyhoz ké­pest jelentős bővítést hajtott végre, négy helyett hat saját chartert üzemeltet Észak-Ciprusra, Törökországba és Tunéziába. Az utaztató idén Görögországot és Bulgáriát is kínálja.

Üdülőkapacitásait tekintve a Robinson Tours a tavalyihoz hasonlóan tervezett az idei nyárra. Az utaztató Pozsonyból, illetve Kassáról további öt-öt járatot kínál Bulgáriába és Törökországba.

A Budavár Tours is bővítette görögországi kínálatát, Korfura, Krétára és Zakynthosra visznek utasokat. Erősödött a máltai kínálat is, Cipruson pedig az északi és a déli részt is programozzák.

 


Részletes chartertáblázat a Turizmus Panorámában

 

A Turizmus Panoráma magazin július-augusztusi számában közli a részletes, aktualizált charter- és block seat-táblázatot, amely a Magyarországról induló chartergépeken helyekkel rendelkező irodák által közölt adatokat tartalmazza.

Ön még nem előfizetőnk? Kattintson ide!