Tizenhét pincészet három nap alatt

Forrás: MTI

 2016. augusztus 18. 16:30

A megújulás jegyében rendezik meg a 21. Magyar Borok Útja Rallye-t, amelynek mezőnye jövő pénteken rajtol a fővárosi Kincsem Parkból a Balaton környéki borvidékekre.

A ralin közel 220 fő indulására lehet számítani, s a mezőny a három nap alatt a Balaton-környéki borrégió 17 pincészetét ejti útba, melyek közül nyolcat az elmúlt húsz évben még sosem érintett az autós-boros rendezvény – mondta Megay Róbert Péter főszervező. A résztvevők olyan borvidékeket ismerhetnek meg, mint a badacsonyi, a balatonboglári, a Balaton-felvidéki, a balatonfüredi-csopaki, a nagy-somlói és a zalai.

Fotó: borokutja.hu


A hazai borokat és a borkultúrát népszerűsítő eseményt új játékszemlélet is jellemzi majd, ezért idén játékos formában borismereti állomásokat is beépítettek az útvonalba. Az indulóknak 20 játékos feladatot kell megoldaniuk, s 60 tesztkérdésre kell válaszolniuk a közel 700 kilométeres túra során. A gyorsaság helyett ezúttal a pontosság lesz a fontos, s a résztvevőknek a KRESZ szabályait végig be kell tartaniuk.

A rali két fővédnöke Pintér Sándor belügy-, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lesz, utóbbi rajtoltatja majd el az első autót jövő pénteken reggel fél 8-kor a Kincsem Parkban. Az ünnepélyes díjkiosztót a Balatonfüredi Borhetek záróeseményeként, jövő vasárnap 16 órakor tartják a Tagore sétányon.