Tízéves a Campus Hotel, bevált az új koncepció

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 04. 17:29

9 ezer egyetemi hallgató és 25 ezer szállóvendég – tíz évvel ezelőtt, 2005 augusztusában nyitotta meg kapuit a Debrecenben a Campus Hotel, hazánk egyik legmodernebb diákszállója.

A Campus Hotel az első olyan egyetemi kollégium volt hazánkban, amely magántőke bevonásával épült, már kezdetektől azzal a szándékkal, hogy megmérettesse magát a turisztikai piacon is. A 17 ezer m2 alapterületű, két épületből álló, 930 férőhelyes hotel a nyári szünidőben kereskedelmi szálláshelyként, szállodaként várja a városba érkező turistákat, míg a szorgalmi időszakban kollégiumként működik. Itt az egyetemi hallgatók is ugyanazokat a versenyképes szolgáltatásokat kapják, mint a turisták: a belépéskor modern recepció fogadja a vendégeket, a kényelmes és jól felszerelt szobák mellett van mosoda, kávézó, bowling bár, olasz étterem, több sportpálya és a hotel legújabb fejlesztéseként egy ezer kötetes könyvtár is.

 

„Óriási kihívás volt a semmiből megteremteni egy ilyen diákszállót. Korábbi tapasztalatok nélkül kellett kialakítani a működést, és jó látni a pozitív eredményeket." – hangsúlyozta az évforduló kapcsán Gönczi Zsuzsanna, a Campus Hotel Zrt. vezérigazgatója.

 

A számítások bejöttek, a Campus Hotel népszerű. Az elmúlt tíz évben több mint 9 ezer diák otthonául szolgált, a kollégiumi helyekért minden évben többszörös a túljelentkezés, a nyári szezonban pedig évről évre nagyobb a vendégforgalom, eddig csaknem 25 ezer turistát fogadtak. 2005 óta számos nemzetközi sport- és vallási esemény valamint konferencia hivatalos szálláshelye volt a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán elhelyezkedő hotel.

A Campus Hotel mellett ma már további három egyetemi diákszálló működik hasonló irányelvek mentén a College Hostels márkanév alatt Debrecenben.