Tízéves csúcson az ingatlanfejlesztések

Forrás: turizmus.com

 2016. november 16. 19:09

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredményei várhatók az ingatlanfejlesztésben a 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében, a volumennövekedés több mint háromszoros az előző két évhez képest.

Több mint 1 millió négyzetméternyi ingatlan felépítésre számítanak az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagjai.

Előrejelzésük szerint az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot.

A 2016-2017-re az IFK tagjai által vállalt 1 millió négyzetméternyi beruházás 41 százaléka iroda, 34 százaléka lakás, 16 százaléka kereskedelmi, 8 százaléka ipari, logisztikai, 1 százaléka pedig szállodafejlesztés.

Takács Ernő, az IFK elnöke a közlemény szerint elmondta: 2014-ben háromévi folyamatos visszaesés után először volt növekedés az ingatlanfejlesztésben Magyarországon, de akkor a 2004-es szintet is alig haladta meg a piac. Akkor 139 millió eurós fejlesztésbe, 71 ezer négyzetméter munkálataiba vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még nagyon messze volt a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény.

A tavalyi év végén megkezdődött, idén realizált fellendülést hatalmasnak nevezte a szakember, és megjegyezte, hogy ekkora fejlődés az ingatlanfejlesztési ágazatban az elmúlt tíz évben nem volt. Az ingatlanfejlesztés ismét egyre jelentősebb nemzetgazdasági tényező, amely nagy növekedési potenciállal rendelkezik - mondta.
Takács Ernő szerint az új lakások áfájának csökkentése, a csok és a költségvetés stabilitása miatt kapott ekkora lendületet a piac. Kiemelte: nemzetgazdasági szempontból fontos lépés volt az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa csökkentése, amely azonban csak határozott időre, 2019-ig szól. Az intézkedés meghosszabbítását az IFK tagok szerint érdemes megfontolni a makrogazdaságra és a piacra gyakorolt kedvező hatására tekintettel.

 

Az IFK előrejelzése szerint az idén megvalósított és a 2017-ben indított projektek alapján Magyarország az élre is törhet a közép kelet-európai ingatlanpiacon.
A legnagyobb fejlesztések között kiemelik a 2016 júniusában átadott neoklasszicista palotát, a Váci1-et, amely a Horizon Development beruházása. Ugyanehhez a céghez köthető a Promenade Gardens, a Váci úti irodafolyosó legmagasabb műszaki tartalmú, fenntartható irodaháza, amely a jövő év végén lesz kész.

 

A 2017-ben átadásra kerülő fejlesztések közül kiemelik az Ericsson székházat és az Ibis Styles Budapest Airport Hotelt, amelyek a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. beruházásai a Magyar Telekom 2018-ra elkészülő új székháza mellett. A Futureal csoporthoz tartozó Cordia 8 helyszínen 1500 újépítésű okos otthon fejlesztését jelentette be, a Budapest ONE Business Park (Futureal) irodaprojekt mellett. Nemzetközi nagydíjas a Corvin Sétány, amely világviszonylatban is egyedülálló fejlesztési koncepció eredménye. Az InfoGroup a Bartók Udvart, a Dél-Buda irodaépület együttesét, a régió egyik legsikeresebb fejlesztését fogja átadni.

 

Az IFK 2009-ben jött létre a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztők részvételével, feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete.

IFK