Több mint 6 óra késéssel indult a Ryanair

Forrás: turizmus.com

 2014. november 06. 17:35

November 6-án, 10.50 helyett 17 óra után indult el a Ryanair FR8207 számú járata Budapestről Bristolba.

Saját bőrükön tanulták meg a low cost légitársasággal való utazás igazi nehézségét azok, akik november 6-án reggel szerettek volna eljutni Budapestről Bristolba. A „fapadosok" igazi negatívuma ugyanis nem a megalázó sorban állás a ferihegyi betonon, s nem is a kényelmetlen, szűkös ülések elviselése, de még csak nem is az, hogy egy nagyobbacska poggyász feladásáért annyit kell fizetni, mint magáért a repülőjegyért. Az igazi ár, amit a fapados jegyért fizetni kell, az a kockázat, hogy a járat ilyen durva késéssel indul csak el, s el lehet bukni autóbérléstől vonatjegyig, hajó, vagy repülőjegyig sok mindent.

A low cost ugyanis nem, hogy nem oldja meg az utasok elszállítását, de még információt sem ad, sőt kérdezni sincs kitől, órákon át. A Budapest Airport illetékesei sem tudtak érdemi információhoz jutni a késés okát, s a járat indulását illetően.. Jelen esetben, az alábbi, jogi szakértőnk szerint nem helyes szövegű üzenetet kapták az utasok, akkor, amikor már le kellett volna szállniuk Angliában:

 

„Tisztelt Ügyfelünk!

A Ryanair őszintén sajnálja, hogy a Budapestről Bristolba induló FR8207 járat a 06-11-2014 napon késik.

Kérjük, tekintse át az Ön számára rendelkezésre álló alábbi 2 lehetőséget:

1. A késő járat helyett áthelyezés más járatra ingyenesen

Ha a járat több mint 2 órát késik a menetrendben szereplő időhöz képest, (ha óhajtja) a késő gép helyett (ingyenesen és a meglévő szabad helyek függvényében) átfoglalhat egy másik Ryanair járatra, amely egy másik indulási helyről vagy másik indulási helyre vagy célállomásokra, esetleg más repülőtér érintésével ahová a Ryanair repül. Kérjük, lépjen kapcsolatba a Helyfoglalással (nyitvatartási időben ) vagy fáradjon a repülőtéri jegyeladó/ kiszolgáló ügynök pulthoz.

Ha egy új járatra foglal ugyanarra vagy a következő napra, és nem tudja újra kinyomtatni a beszálló kártyáját, azt Önnek újra kiállítják ingyenesen a repülőtéri jegyeladási pultnál.

2. Online Pénz Visszatérítés Igénylése

Ha foglalását törölni szeretné a késés miatt, és a fel nem használt út(jai) összegének teljes visszatérítését kéri, kérjük, menjen a repülőtéren található Jegyvásárlás pulthoz,  vagy lépjen kapcsolatba a Foglalási Osztállyal a nyitvatartási időben. A visszatérítések feldolgozása 7 munkanapot vesz igénybe, és a pénz abban a formában kerül visszautalásra, amiben a fizetés az eredeti foglaláskor történt

INGYENES TELEFONFELTÖLTÉS

Kattintson ide www.callcardpins.com hogy megtekintse az országához tartozó számot, melyet tárcsázva üsse be a következő 10 jegyű kódot 4512513193 hogy megkapja ingyenes telefon feltöltését 24 óráig érvényes a kibocsátás időpontjában.

Klikkeljen a következő linkre az EU szabályozásnak megfelelő Utas Jogokról szóló EU261/2004 – 14.2 ÉRTESÍTÉS rendelkezésben található információ elérése céljából.

Ismét szeretnénk őszintén elnézést kérni azért a kellemetlenségért, amit ennek a járatnak a késése okozott Önnek.

Tisztelettel:

Ryanair Ügyfélszolgálat"


Jogi szakértőnk szerint a 400 eurós kártérítés akkor is jár az utasoknak, ha megvárták a járatot, s végül elrepültek vele, ugyanis technikailag az is járattörlésnek számít, ha a gép a menetrendhez képest több mint 3 órányi késéssel éri el a célállomást.

Olvasóinkat tájékoztatjuk a fejleményekről.