Több ökoturistát fogadhat a megújult orfűi turistaház

Forrás: MTI

 2020. július 08. 14:03

Több mint 22 milliárd forintért zajlanak állami, ökoturisztikai fejlesztések az erdőgazdaságoknál – hangzott el a Mecsekerdő Zrt. megújult, Vízfő turistaházának átadásán Orfűn.

A mecseki erdőgazdaság 69 millió forintos beruházással, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 46 millió forintos támogatásával újította fel és bővítette ki a létesítményt, ahol a meglévő három, kétszintes apartmanház mellé egy 16 férőhelyes, új házat építettek, és hat férőhellyel bővítették az egyik, korábban épült faházat.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a szerdai átadáson hozzátette: az elmúlt tíz évben húszmilliárd forint értékben valósultak meg ökoturisztikai célú beruházások.

Emlékeztetett arra, hogy a 22 állami erdőgazdaság kezeli és működteti az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat, erdei iskolákat, tanösvényeket, erdei szálláshelyeket, kisvasutakat. Az erdészetek saját forrásból évente mintegy négymilliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő ökoturisztikai hálózat fenntartására. A kétmillió hektárnyi magyar erdőterület felét az erdészetek kezelik, ahol évente mintegy 40 millió látogató fordul meg, az erdőgazdaságok ökoturisztikai létesítményei pedig 3,5 millió látogatót fogadnak.

A Vízfő turistaházhoz hasonló fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse. Ez most különösen fontos, hiszen az emberek a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségek közepette sem szeretnének lemondani a színvonalas szolgáltatásokról – hangsúlyozta az államtitkár.

A mecseki erdőkben is népszerű az ökoturizmus

Fotó: 123rf.com

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadáson felidézte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországnak 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia, ebben nagy szerepe van az egészséges életmódnak. Megjegyezte, a közelmúltban az Ős-Dráva Látogató Központnál átadott és az orfűi turistaház is versenyképesek a hasonló osztrák és szlovák létesítményekkel.