Tokaji (részleges) nem a műanyag PET-palackos borokra

Forrás: turizmus.com

 2015. január 02. 11:37

A tokaji önkormányzat rendelete szerint 2016 elejétől tilos PET-palackban bort árulni és árubemutatás céljából kihelyezni – olvasható a városi önkormányzat honlapján.

Tokaj képviselő-testületének 20/2015. (XII.11.) rendelete a közterület-használat rendjének szabályozásáról kimondja egyebek között, hogy a városi önkormányzat tulajdonában álló közterületeken műanyag- és PET-palackban forgalmazott bort árulni, valamint árubemutatás céljából kihelyezni tilos. Ez egyben azt is jelenti, hogy az üzletekben továbbra is kínálhatnak műanyag palackos borokat.

Már évek óta szorgalmazzák az igényes borkultúra hívei, hogy a legpatinásabb hazai borvidéken ne lehessen árusítani ilyen kiszerelésben a hegy levét, mert ez szakmailag és turisztikai megközelítésben is kínos, e nemes hungarikumnak a rangját lefokozza, a többi bortermelő és kereskedő ázsióját, végső fokon általában a magyar borét is csökkenti.

Ugyanakkor a kereskedők elmondása szerint még mindig létezik az a réteg, akik szívesen veszik az ilyen kiszerelésű, olcsóbb bort, mert pénztárcájukhoz ez illik leginkább.

A flakonos bor régóta vita tárgya errefelé. Egyes borászati website-ok és bloggerek már majd egy évtizede felvetették, hogy ez ellen tenni kellene valamit. Egyébként éppen a borvidék más településein nem jellemző ez a fajta PET-palackos árusítás, míg Tokajban még mindig lehet vásárolni ilyen borokat. Sőt, ezek után is lehet, hiszen az önkormányzat intézkedése csak a közterületekre vonatkozik.

város honlapján megjelent határozat szerint a szabályok megsértése 200 ezer forintos bírsággal is járhat.