TOP50 – Gerendai Károly: Legjobban a vásárlóerő visszaesése miatt aggódom

Szerző: Nagy Károly

Forrás: turizmus.com

 2023. április 18. 17:19

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, a Costes éttermek tulajdonosa, a Lupa-tó üzemeltetője, a Budapest Park tulajdonosa minden évben szerepelt a kötetben.

Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. Most a kreatívipar szereplőit vesszük sorra – a szerk.

*

„Az éves szerződéseink miatt nálunk csak a 2023-tól fognak gondot okozni a látványosan megemelkedett energiaárak. Legjobban a vásárlóerő visszaesése miatt aggódom, még annak ellenére is, hogy legalább négyszeresére emelkednek majd a rezsiáraink" – így kommentálta a következő üzleti évvel kapcsolatos várakozásait Gerendai Károly.

A Costes éttermek tulajdonosa szerint a 2022-es év sok tekintetben fontos tanulságokkal szolgált. Meg kellett tanulniuk, hogy az éttermek működtetésénél ne kapcsoljanak be mindent egyszerre. Amilyen eszköz épp kell a főzéshez vagy a mosogatáshoz, csak azt kapcsolják be.

„Már eddig is inkább a LED-világítás kiépítésében hittünk. Ahol lehetett, a gázfelhasználás helyett átálltunk az áramalapú működésre. Gépenként néztük át az éttermeink energiafogyasztását, és új napi munkafolyamatot határoztunk meg dolgozóink számára. Ahol szükség volt rá, ott korszerűbb, energiatakarékosabb konyhai gépeket is vásároltunk, így tudtuk 20-25 százalékkal mérsékelni az energiafogyasztásunkat" – számolt be a magasabb költségekhez való alkalmazkodásukról.Az olcsó forint miatt bízik a nemzetközi turizmusban, és mivel az éttermei elsősorban a gasztroturistákra építenek, a gazdasági válságból fakadó nehézségek ellenére is kezelhető lesz számukra a 2023-as üzleti év. Szerinte nemcsak az energiaárakkal kell megküzdenie a vendéglátásnak, hanem az emelkedő nyersanyagárakkal és az erős infláció miatti béremelési nyomással is. Emiatt az ételeik és italaik fogyasztói árait év közben már 20 százalékkal kellett megemelniük, de úgy véli, még további 10-15 százalékos áremelésre fognak kényszerülni.

Gerendai Károly a Sziget Fesztivál alapítója, a Costes éttermek tulajdonosa, a Lupa-tó üzemeltetője, a Budapest Park tulajdonosa

Fotó: Dombóvári Judit

„Jól látható Budapest belvárosában, hogy az év vége felé is tele van külföldiekkel. Mi a szerencsésebbek közé tartozunk, mert a vendégeink nagy része közülük kerül ki. Ha már Magyarországra jönnek, akkor szinte biztos, hogy nem a szállodájukban fognak maguknak szendvicset kenegetni, hanem beülnek valahová enni-inni" – kommentálta a jelenlegi folyamatokat az üzletember.

A forint gyengülése abból a szempontból kedvező volt számukra, hogy emiatt a külföldi vendégeik kevésbé érzékelték az áremeléseket. A Covid után újra megélénkülő utazási kedv a 2022-es évben összességében lényegesen magasabb árbevételt hozott számukra. Ettől függetlenül vállalkozóként nem örül a forint jelentős árfolyam-ingadozásának, mert az alapanyagok egy részét és a bérleti díjakat is euróban kell fizetniük.

Beszélt a 2022-es év egyik nehéz döntéséről is. A Nudli Tésztakantint érdeklődés híján be kellett zárnia, majd pár hónap átalakítás után a főváros centrumában található éttermet megváltozott koncepcióval, Costes Izakaya néven nyitotta újra. „Az októberi nyitás és a távol-keleti ízekre épülő, laza bisztróstílus jó döntésnek bizonyult. Sokkal jobban teljesít bevételi fronton, mint korábban a Nudli. Pár hónap működésből még persze nehéz hosszabb távú következtetéseket levonni, de egyelőre elég jól megy" – vázolta az újabb éttermi különlegességet piacra vivő üzleti döntést Gerendai Károly.

(Az írás eredetileg „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)