TOP50 – Pintér Katalin & Niszkács Anna: Erős csapattal könnyebb túlélni a viharos időszakot

Szerző: Csémi Klára

Forrás: turizmus.com

 2023. március 09. 18:01

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. A Gerbeaud Gasztronómiai Kft. tulajdonosai közül Pintér Katalin nyolcadszor, lánya Niszkács Anna másodszor szerepel a kötetben.

Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és az utazási piac szereplői után most a vendéglátókat vesszük sorra – a szerk.

*

A Covid-járvány mérséklődése után várt boom helyett 2022 első felére már az ukrajnai háború sokkhatása nyomta rá a bélyegét. Kevés volt a külföldi vendég, sokan csak hónapokkal később értették meg, hogy Magyarországon nem dörögnek a fegyverek. Elmaradtak a korábban lekötött nemzetközi rendezvények is, ami szintén komoly bevételkiesést okozott.

A mérleg a nyár végén billent át pozitívba, egyrészt a vendégek visszatérésének köszönhetően, de sokkal inkább azért, mert a költségek megugrásával párhuzamosan komolyan megemelték az árakat. „Minden téren elképesztően megugrottak az árak, amit részben mi is lekövettünk. Olyan drágák vagyunk, mint még soha, és szükség lesz további áremelésekre is" – vázolja az év végére kialakult helyzetet Niszkács Anna, a kft. ügyvezetője.

A rezsiköltségek, elsősorban az egekbe szökött energiaárak ellensúlyozása terén kisebb fejfájást okoz az elektromos áram, mivel a szolgáltatóval kötött szerződés még a módosítás után is kedvezőnek mondható. Jóval nagyobb gond viszont a gáz megsokszorozódott díja, mivel óriási belső tereket kell fűteni. „A koronavírus-járvány alatt minden lehetséges módon csökkentettük a költségeinket. Ennél többet nem nagyon tehetünk, az már a minőség rovására menne" – mutat rá Pintér Katalin.

Pintér Katalin (j) és Niszkács Anna (b), a Gerbeaud Gasztronómiai Kft. tulajdonosai

Fotó: Dombóvári Judit

Az év során folytatódott a termelőüzem fejlesztése, új gépek álltak munkába. Ennek nyomán vált lehetségessé, hogy néhány nagy élelmiszer-forgalmazó cég kínálatában megjelent a Gerbeaud kocka – amely hamarosan kapható lesz a benzinkutakon is – és decemberben az ízletes, saját készítésű bejgli is.

A karácsonyi időszak, mint minden évben, ismét kiemelkedő forgalmat hozott. Egymást követték a rendezvények – nemcsak a Vörösmarty téri rendezvényteremben, hanem a II. kerületben lévő, télen-nyáron igen népszerű Émile étteremben is. A vendég az ismert magas színvonalat kapja, aminek kulcsa, hogy együtt maradt a jól összeszokott csapat, valamennyi területen kiváló szakemberek dolgoznak. Érzékelhető a hatása annak is, hogy egyes munkakörökben megszűnt a munkaerőhiány. Mivel határainkon innen és túl rengetegen bezártak, megkezdődött a visszaáramlás. Egy-egy pozícióra 5-10-15 fő jelentkezik, ám a szakács még mindig hiányszakma.

Külön fejezet a vállalkozás életében az Onyx Étterem, amelynek metamorfózisa immár második éve az Onyx Műhely tevékenységében ölt testet. A műhely az előző évben kidolgozott koncepció jegyében hetente négy napon fogadja vendégeit, ám különleges menüsorain kívül mást is kínál. Egy aprólékosan kidolgozott, egyedülálló, hét szempontra épülő fenntarthatósági koncepciót, amely alapvetően megváltoztatta többek között az alapanyagok beszerzését és kezelését, a tálalóeszközök és a tisztítószerek felhasználását, és fák ültetésével kiterjed a természetes környezet megújítására is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a rengeteg befektetett munkát a világ vezető étteremkalauza, a francia Michelin Guide zöld csillaggal ismerte el" – mondja Niszkács Anna, aki a jövő évet illetően kifejezetten bizakodó. Úgy gondolja, sokan jönnek majd Budapestre, mivel a város kifejezetten jó ár-érték arányú úti célnak számít.

(Az írás „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)