Történelmi kalandpark lesz egy erdélyi várkastélyból

Forrás: MTI

 2015. október 12. 12:48

Történelmi kulturális kalandparkká kívánja alakítani új tulajdonosa a Kolozsvártól 16 kilométerre fekvő gyalui (Gilau) várkastélyt és a hozzá tartozó kastélykertet.

Erről Gergely Balázs, a kastélyt birtokló Traditio Transylvanica Alapítvány igazgatója beszélt a hétvégén zajló Várkert Fesztivál sajtótájékoztatóján. Amint elmondta, az első alkalommal megszervezett fesztivállal tulajdonképpen a hely alkalmasságát, kapacitását „tesztelik".

Kiemelte, hogy a kastély és környéke Erdély történetének keresztmetszetét nyújtja: a kastély dombján őskori település állt, a római korban itt épült a legjelentősebb erdélyi castrum, a domb alatt Árpád-kori temetőt tártak fel, a kastélyhoz pedig történelmi események kötődnek.

Nagy Elek, a kastélyt tavaly megvásárló üzletember elmondta, a birtokot az általa létrehozott Traditio Transylvanica Alapítványnak adományozta, és olyan intézményrendszert szeretne kiépíteni benne, amely a kultúrák találkozását teszi lehetővé. Erre az teremt lehetőséget, hogy a 15. században épült várkastély – Erdély egyik legnagyobb magántulajdonban levő rezidenciája – három néprajzi egység – Kalotaszeg, Mócvidék és Mezőség – találkozásánál fekszik.

Az üzletember beszámolója szerint európai uniós források bevonásával próbálja felújítani a mintegy 60 termes kastélyt. Ha nem sikerül pályázati forrásokat szereznie, akkor is folytatódik a kastélyfelújítás, de sokkal lassabb ütemben. Azt nem árulta el, hogy pontosan mekkora összegre van szükség az épület helyreállításához, úgy fogalmazott: 1 millió és 30 millió euró (300 millió–9 milliárd forint) közötti összeget lehetne befektetni a felújításba.

Barcsay Tamás, a kastély előző tulajdonosa elmondta, hogy a 2012-es visszaszolgáltatás után nehéz szívvel hozta meg a döntést, hogy eladja az örökséget, de belátta, hogy családja képtelen lenne a helyreállítási és fenntartási költségek fedezésére, és csak így mentheti meg az épületet.

A négyzet alakú, négy sarokbástyás várkastély államosítása előtt Bánffy Katinka grófnő tulajdonában állt. 2002-ig a gyermekvédelmi hatóság kisegítő iskolát működtetett benne, azóta üresen áll. Bánffy Katinka grófnő unokája, Barcsay Tamás történész hosszas pereskedés után vehette birtokba örökségét 2012 szeptemberében.

A kastélyhoz kapcsolódó történelmi esemény: 1541. december 29-én Fráter György itt kötött megállapodást a Habsburgokkal arról, hogy a magyar korona és Magyarország egésze Habsburg Ferdinándra száll, ha kiűzi a törököket az országból. A terv azonban meghiúsult, Magyarország pedig három részre szakadt.