Továbbra is forró téma a munkaerőhelyzet

Forrás: turizmus.com

 2016. november 28. 15:32

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége nemrégiben felmérést készített tagjai körében a munkaerőpiaci helyzetről, az eredményeket a bükfürdői közgyűlésen ismertette Kovács István főtitkár.

A felmérésben a tagság megerősítette, amit egyébként is mindenki a bőrén érez már jó ideje: nehéz ma jó szakembert találni, s ez főként a nem budapesti szállodáknak okoz óriási kihívást.

Örvendetes, hogy 2015-ről 2016-ra mindenütt nőt az állományi létszám, s ez a tendencia 2017-ben várhatóan folytatódik. Ugyanakkor a trend nem mindenütt egyforma, nyugaton jellemzően sokkal jobb a helyzet, a Nyugat-dunántúli régióban például 13 százalékos volt a növekedés, miközben a Dél-dunántúli, valamit az Északi régióban csupán 3-5 százalék.

Az viszont már kevésbé pozitív, hogy az eredmények szerint a Dél-Dunántúli, Északi, Dél-Alföldi és keleti régióban is rendkívül magas a minimálbéren foglalkoztatottak száma, illetve az egész szektorban 25 százalékkal alacsonyabb az átlagkereset a nemzetgazdasági átlagnál. Ez alól szinte csak nyugat-Dunántúl a kivétel, ahol a szállodaipar átlagát 17 százalékkal haladják meg a bérek.

A szállodákban többféle egyéb juttatással próbálják ezt kompenzálni, a legnépszerűbb az ingyenes személyzeti étkezés, a nyaralási és karácsonyi jutalom, vagy az egyéb ajándékok.

Munkaerőhiány leginkább a szobatakarító és az éttermi felszolgáló munkakörökben tapasztalható, de szakácsból, kézilányból, takarítóból, recepciósból is kevesebb van a kelleténél.

Gyakornokokat a hotelek kétharmada foglalkoztat, de arra is sokan panaszkodtak, hogy az adott térségben nincs elég tanuló.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne megtartani a munkaerőt, sokféle lehetséges válasz érkezett, íme a legjellemzőbbek:

Forrás: MSZÉSZ

A felmérés összefoglaló prezentációja hamarosan elérhető lesz a megújult www.hah.hu weboldalon.