Tunézia: közlekednek a charterek, de aki akarja, átfoglalhatja az útját

Forrás: turizmus.com/Index

 2015. június 27. 12:37

A három Tunéziát programozó utaztató döbbenten áll a történtek előtt, mindent megtesznek az utasok biztonságáért. Jelenleg szervezetten több mint 900 magyar tartózkodik kint. Amíg az ország a II-es besorolásban van, elindulnak a charterek, de aki kéri, átfoglalhatja utazását.

A három érintett tour operator a Kartago Tours, a Turus Reisen és a Sun & Fun Holidays, akik jelenleg összesen 5 chartert üzemeltetnek Tunézia kedvelt üdülőhelyeire.

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta: folyamatosan nyomon követik az eseményeket, és a minden nap 8-tól 20-ig nyitva tartó call centerükön keresztül, illetve személyesen is tájékoztatják az utasokat a fejleményekről. Jelenleg 550 utasuk tartózkodik kint, épp a merénylet másnapján, szombaton indult az egyik charterük a háromból (a másik kettő kedden és pénteken repül). A szombati gépre csak az utasok harmada szállt fel végül. A kínálatukban szerepel a szóban forgó Sousse, ezen kívül Monastir, Djerba, Hammamet és Mahdia. Az utasok többsége egyelőre maradni akar, azt a néhány főt, aki haza szeretett volna jönni, már hazaszállították. A közeli napokban dől el, hogy az utasok közül mennyien szeretnék lemondani az utat, nekik későbbi időpontokra kínálnak fel utazást, vagy azonos értékben, a szabad kapacitások erejéig átfoglalják más desztinációba, mint például Egyiptom, Törökország, Mallorca vagy Görögország.

Mint Füri Mihályné elmondta, az események nyomán sajnos biztosan lesznek charterösszevonások, kapacitáscsökkentések, de egyelőre nem állítják le a gépeket, csak akkor, ha a minisztérium az I-es kategóriába sorolja át az országot. Ez azonban Szijjártúó Péter sajtóban olvasható nyilatkozatával ellentétben még hivatalosan nem történt meg.

Mint mondta, nagyon szomorúak a történtek miatt. A charterek egyébként teltházzal üzemeltek volna, a tavaszi eseményeket követően kis megtorpanás és gyengébb május után épp mostantól indult volna be teljes lendülettel a szezon.

Kedden és pénteken közlekednek a Taurus Reisen charterei, a tegnapi még rendben elindult – mondta a cég ügyvezetője, Haythem Jamel. Az irodának körülbelül 300 utasa tartózkodik kint, figyelnek rájuk, percről percre követik az eseményeket, illetve állandó kapcsolatban állnak a kinti magyar nagykövetséggel. Sousse náluk is szerepel az úti célok között, illetve a Kartago Tours-hoz hasonlóan Monastir, Djerba, Hammamet és Mahdia. Tegnap 5 utas jelezte, hogy azonnal szeretne hazajönni, és további 4 szintén ezt kérte az irodától. A még el nem utazott turisták átfoglalhatják útjukat más időpontra vagy desztinációba. A szakember, aki maga is tunéziai, végtelenül szomorú a történtek miatt, a tragikus eseményre nem is talál szavakat.

80 utasa tartózkodik kint jelenleg a Sun & Fun Holidays-nek. Tolga Deniz Sariyüce ügyvezető elmondta, utasaik közül egyelőre senki nem akart hazajönni, és egyelőre 10 százalék körül van azoknak az aránya, akik nem akartak elutazni. De néhány nap után tisztul majd a kép. A jelenlegi álláspont szerint július 10-ig pénzvisszafizetést is kérhetnek az el nem utazók, illetve átfoglalást is választhatnak más időpontra vagy desztinációba.

Mint a szakember kiemelte, az irodát a forgalom tekintetében nem érinti súlyosan az eset, mert Tunézia az árualap 10 százalékát teszi csak ki, és a többi úti cél nagyon jól teljesít, így például Egyiptom, vagy Törökország, utóbbinál 40 százalékos a bővülés. Másrészt viszont döbbenten és szomorúan áll a történtek előtt. Mint mondta, félelmetes az is, hogy a terroristák az normális emberek számára érthetetlen és felfoghatatlan logika szerint működnek, ezért sajnos teljesen kiszámíthatatlanok is...

 

Ahogy arról korábban a turizmus.com is beszámolt, lövöldözés volt két turisták által látogatott, tengerparti szállodánál Tunéziában, Sousse-ban, mely a magyar utasok körében is az egyik legkedveltebb üdülőhely. Szombatra virradó éjjel bejelentették, hogy 38-ra emelkedett a tunéziai merénylet áldozatainak száma, akiknek nagy része turista. A sebesültek száma körülbelül harminchat, közülük néhánynak válságos az állapota. Az egyik kalasnyikovos lövöldözőt, egy diákot agyonlőttek, a másikat pedig elfogták.

A tunéziai belügyminiszter terrortámadásnak minősítette az esetet. Az MTI szombat hajnali jelentése szerint egy ellenőrizhetetlen Twitter-üzenetben az Iszlám Állam terrorista milícia támogatói közölték, hogy ők követték el a vérengzést. "A kalifátus egy katonája intézett támadást a prostitúció, az erkölcsi fertő és a hitetlenség förtelmes fészke ellen" - olvasható a bejegyzésben, amelynek hitelességét nem lehet ellenőrizni, de szövege hasonlít az IÁ korábbi közleményeihez.

A pénteken megtámadott egyik hoteltől indulva szombaton tüntető tömeg vonult át  a tunéziai Sousse-on, a résztvevők részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak, és tiltakoztak a terror ellen, írja a BBC. Ezzel párhuzamosan a fővárosban, Tuniszban is tüntetést tartottak.

Az áldozatok közül tizenöten britek voltak, egy belga, egy német, és egy ír állampolgár is meghalt. Az azonosítás még folytatódik, a BBC szerint tunéziaiak is lehetnek az áldozatok között.

A hatóságok közben azonosították 23 éves támadót, aki egy napernyő alatt vitt magával gépkarabélyt a tengerpartra, ahol tüzet nyitott a fürdőzőkre, majd az Imperial Marhabában folytatta a vérengzést. Azt továbbra sem tudni biztosan, hogy az Iszlám Állam áll-e a támadás mögött.

Szombat este leszállt Szlovákiában az a kormánygép, ami 116 szlovák állampolgárt vitt haza Tunéziából. Vasárnap újabb több mint száz turistát szállítotak haza.

A  beszámolók szerint a merénylő gumicsónakon érkezett az Imperial Marhaba és a Szoviva üdülők melletti strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húzott elő, és tüzet nyitottak a fövenyen pihenő turistákra. A parti lövöldözés után behatolt az Imperial Marhabába, ahol folytatta a vérengzést.

Tunézia miniszterelnökének péntek éjjeli közlése szerint a halálos áldozatok többsége brit, a többi német, valamint belga, tunéziai, francia és más állampolgár. A teljes lista még nem ismeretes. A helyi áldozatok alacsonyabb száma szakértők szerint azzal magyarázható, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán ideje alatt a muszlimok nem járnak strandra.

Nem volt magyar áldozat

A tragikus esetről a Külügyminisztérium is sajtótájékoztatót tartott, Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a környéken jelenleg kilenc magyar tartózkodik, de egyikük sem sérült meg, magyar áldozata nincs a támadásnak.

A CNN tudósítója szerint az egyik megtámadott szálló neve Hotel Riu Imperial Marhaba, egy ötcsillagos szálloda, amit a spanyol RIU Hotels & Resorts üzemeltet. A Hotel Riu Imperial Marhabába a lövöldözés után érkezett volna meg pénteken egy 21 tagú magyar turistacsoport, de az eseményekről értesülve a reptérről délelőtt azonnal egy másik hotelbe vitték őket - közölte Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón. A másik érintett szálloda neve Bellevue Park Hotel.

Helyi beszámolók szerint több hotel kijárási tilalmat vezetett be.

 

A tenger felől érkeztek a támadók

A tuniszi Bardo Múzeum látogatói ellen márciusban elkövetett iszlamista terrortámadás óta magas fokú készültségben vannak a tunéziai biztonsági szolgálatok. A strandokon és a városban nagy biztonságot jelentenek az őrök, a mostani támadók viszont csónakkal jöttek a tenger felől –írta az Index.

David Cameron brit miniszterelnök úgynevezett Cobra meetinget hívott össze a pénteki francia és a tunéziai terrortámadások miatt. Twitterén azt írta: "Rosszul vagyok a tunéziai, kuvaiti és francia támadásoktól. Nemzeteink összefogva harcolnak a terrorizmus szörnyűségei ellen." A spanyol kormány is válságtanácskozást hívott össze.

Az Iszlám Állam egyelőre nem vállalta magára a támadást, de nemrég felhívást intézett a híveihez, hogy kövessenek el több terrortámadást világszerte.

A BBC szerint az IS támogatói a Twitteren utaltak arra, hogy a szervezet szóvivője, Abu-Muhammad al-Adnani három napja megfenyegette Barack Obama amerikai elnököt és szövetségeseit, azt mondta, hogy meglepetésekre számíthatnak.

Visszaesésre számíthat a turizmus

A BBC-nek nyilatkozó terrorszakértő szerint a támadás egyik célja az volt, hogy csapást mérjen a nagyrészt turizmusból élő ország gazdaságára, és kibillentse a politikai egyensúlyt az országban. Hasonló támadások tették tönkre az egyiptomi és a kenyai turizmust is. 2013-ban hatmillió turista látogatott az országba. Tunézia azóta lett nagyobb célpont a terrorizmus számára, mióta a szomszédos Líbiában háború zajlik – olvasható az Index összefoglalójában.

Fotók AFP