Turisztikai V4-csúcs a Magas-Tátrában

Forrás: turizmus.com

 2015. február 18. 15:34

A V4-ek idei közös turisztikai akciótervében különös hangsúllyal szerepel a kínai és az orosz piac megszólítása.

Utóbbi azért is különösen fontos, hogy az orosz beutazó forgalom megmaradjon, de legalábbis minimális legyen a csökkenése a politikai események miatt – emelte ki Glattfelder Béla államtitkár azon a sajtótájékoztatón, amelyet a szlovákiai Strbšké Plesoban tartottak szerdán.

A Visegrádi Együttműködés soros elnökségét Szlovákia adja június 30-ig, így a tagországok hagyományos turisztikai csúcstalálkozójának a Magas-Tátrában fekvő település adott otthont. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2004 óta működik együtt, hogy közösen növeljék a távolabbi országokból érkező vendégeik számát.

Február 17-én a V4 országok marketingvezetői vitatták meg ez évi terveiket, majd a rá következő napon a turisztikai állami vezetők erősítették meg szándékukat a tanácskozás jegyzőkönyvének ünnepélyes aláírásával az idei évre szóló közös marketingterv teljesítésére. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az eseményen emlékeztetett rá, hogy a helyi, regionális összefogások létjogosultsága különösen az olyan érzékeny helyzetekben válik még nyilvánvalóbbá, mint amilyen az orosz-ukrán konfliktus, mely valamennyi V4-es ország beutazó turizmusát érinti.

A közös piaci akciók mellett erőfeszítéseink hatékonyságát javítja, hogy a közös turisztikai fellépés a marketingtevékenységen túl immár a visegrádi országok turisztikai kormányzati szereplőinek korábbinál szorosabb együttműködésében is megmutatkozik. A Kína–közép-kelet-európai országok együttműködése számára is fontos mintákat, hasznosítható modelleket kínál a V4-es országok immár több mint tízéves múltra visszatekintő, példaadó együttműködése – fejtette ki az NGM államtitkára. Ugyanakkor pedig a Kína-KKE együttműködés a V4-ek számára is jó lehetőséget kínál arra, hogy a világ legnagyobb küldőpiacán egységes alrégióként, négy országot lefedő programcsomagok révén még erőteljesebben vétessék észre magukat. A magyar kezdeményezésre 2014-ben elindított termékfejlesztésnek, a visegrádi országok fővárosainak felkeresését egyéni utazók számára megkönnyítő városnéző mobiltelefonos alkalmazásnak idén készül el a kínai verziója is.

Glattfelder Béla a Kína-KKE együttműködéssel kapcsolatban kiemelte: a 2015-ös, „Kína–Közép- és Kelet-európai Turisztikai Promóciós Év" programsorozat ünnepélyes megnyitására Magyarország március 25-26. között egy különleges eseménnyel készül, melyre meghívja a V4-országok turisztikai, kormányzati és marketingszervezeteinek vezetőit is. A budapesti eseménysorozatra Li Jinzao urat, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Turisztikai Hivatalának (China National Tourism Administration) elnökét is várják, aki népes üzleti delegáció élén érkezik a közép-európai régióba. A nagyszabású budapesti rendezvény remek lehetőséget biztosít a KKE régió szakemberei számára a piaci kapcsolatok kiépítésére.

A 2015. évi marketingterv szerint – amelyet magyar részről dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója látott el kézjegyével – továbbra is a távoli piacok vannak a közös munka fókuszában. Jellemzően hagyományos marketing eszközökkel (kiállítások, előadások, road-show-k stb.) jelenünk meg az olyan fontos piacokon, mint az USA, Japán, India, a Latin-amerikai térség, vagy akár Délkelet-Ázsia. Kína a marketingtervben is kiemelt helyet foglal el. Új együttműködési terület az elmúlt években igen dinamikusan fejlődő távoli piac, Dél-Korea.

A turisztikai együttműködés honlapja: www.european-quartett.com