Turizmusdiplomácia Sanghajban

Forrás: turizmus.com

 2014. november 25. 20:30

November 12-13-án két szakmai szervezet (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és Magyar Fürdőszövetség) közgyűlésén is csak egy-egy üzenet erejéig tudott bejelentkezni Ruszinkó Ádám, ugyanis azokban a napokban Kínában járt.

Amint arról korábban beszámoltunk, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára Sanghajban megrendezett Kínai Nemzetközi Turisztikai Vásáron (CITM) vett részt, november közepén.

A magyar megjelenést diplomáciai tárgyalások előzték meg, illetve kísérték. Nem sokkal korábban, a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget követően Ruszinkó Ádám turisztikai egyeztetés céljából találkozott Kína magyarországi nagykövetével, Xiao Quiannal.

Sanghajban pedig a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (Chinese National Tourism Administration – CNTA) alelnökével tárgyalt a turizmusért felelős helyettes államtitkár. A CNTA, amely sok tekintetben úgy működik, mint egy minisztérium, mind a beutaztatásért, mind a kiutaztatásért felelős. Ezért volt Ruszinkó Ádám tárgyalópartnere a szervezet magas rangú vezetője. A megbeszélésen a magyar szakember nem csak Magyarországot képviselte, hanem a Kína / Közép- és Kelet-európai Országok Turisztikai Koordinációs Központjába tömörülő 16 országot is. Szóba került többek között a vízumkiadás gyorsítása, a közvetlen légijárat(ok) indítása, valamint az is, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) tagjainak ratifikálni kell azt az évekkel ezelőtt meghozott döntést, miszerint a szervezeten belül a kínait is hivatalos nyelvnek kell tekinteni. Végül, de nem utolsó sorban felvetették annak a lehetőségét, hogy a CNTA nyisson közép-kelet-európai képviseleti irodát Budapesten.

Ruszinkó Ádám részt vett azon a sajtótájékoztatón is, amelyet öt környező országgal (Szerbia, Horvátország, Bulgária, Csehország és Szlovákia) közösen szerveztek, s amelyen mód nyílt a magyar turisztikai kínálat bemutatására is. A helyettes államtitkár reményt keltőnek nevezte a tárgyalásokat, s aktív fellépésre biztatta a magyar szolgáltatókat. Hozzátette, hogy a kínai turisták meghódítása érdekében Magyarországon az NGM, a Magyar Turizmus Zrt. és a Külgazdasági és Külügyminisztérium között teljes az összhang.