Új elnöke van az utazási irodák szövetségének

Forrás: turizmus.com

 2014. december 08. 18:11

Tizennégy év után nem indult újra a MUISZ elnöki tisztségéért Molnár Gabriella, így a december 8-i tisztújító közgyűlésen a szövetség új elnököt választott Erdei Bálint, a Cityrama Utazási Iroda ügyvezetőjének személyében.

A Danubius Hotel Gellértben nagy érdeklődés mellett megrendezett közgyűlés legfontosabb napirendi pontja a tisztújítás volt. Molnár Gabriella, aki 2000 óta vezette a szövetséget, nem indult újra az elnökválasztáson.

Az elnökség Erdei Bálintot, a Cityrama Utazási Iroda ügyvezetőjét jelölte (képünkön), aki eddig is aktívan részt vett a szövetség munkájában, elnökségi tagként például a fővárossal való  egyeztetésekben és a MUISZ lobbifilmjének elkészítésében, valamint a jogi és etikai bizottság tagjaiként. A tagság egyhangúlag őt választotta elnöknek a következő két évre.

A MUISZ közgyűlését megtisztelte jelenlétével Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, aki beszédében a szövetség és az általa képviselt irodák súlyát hangsúlyozta, kiemelve, hogy az összesen mintegy 200 milliárdos bevételt produkáló szektor teljesítményének 80-85 százalékát a tagság adja. Mint mondta, az ágazat kilábalni látszik a válságból, legalábbis ezt jelzik a pozitív számok: a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal legfrissebb adatai szerint meghaladja a 16 milliárd forint az utaztatók 2015-re előirányzott kauciója, ami 15 százalékkal több, mint a 2014-es kauciók összértéke. A kaucióköteles irodák nyilatkozatai szerint a csomagtúrákból származó bevételek 86 milliárd forintra növekedtek 80 milliárdról, 2015-re pedig 92 milliárd forintra számítanak, ami 7 százalékos növekedést jelentene.

Ruszinkó Ádám méltatta és egyben megköszönte Molnár Gabriella kormányzattal folytatott többéves hatékony és rugalmas együttműködését.

A helyettes államtitkár elfogadta a meghívást az egyik következő MUISZ-vacsorára, ahol kötetlenebb formában is mód nyílik a terület problémáinak megvitatására.

A tisztújítás keretében újraválasztották a szövetség bizottságainak tagjait is, akik biztosítják majd a szövetség munkájában a folytonosságot, Molnár Gabriella tiszteletbeli elnökkel együtt.

További fontos változás, hogy mostantól a MUISZ rövidítés mögött a sokkal egyszerűbb Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnevezést használják, s ehhez új, sematikusabb, mégis lendületes logó is társul.