Új légijárat Prága és Hévíz-Balaton között

Szerző: Horváth Ágnes

 2014. július 01. 16:28

10 ezer vendégágy, évi 1,08 millió vendégéjszaka, 164 vendéglátó- és szórakoztatóegység, 274 üzlet és egy nemzetközi repülőtér várja Hévízen a vendégeket, akik július 28-tól már a CSA prágai járatával is elérik a Nyugat-Balatont.

Idén először indul közvetlen légi járat Prága és a Hévíz-Balaton repülőtér között, amely a tervek szerint november közepéig szállítja az utasokat, de az érintettek bíznak benne, hogy jövőre folytatódik az együttműködés, akár egész évben is.

A Balaton számára a július-augusztus a főszezon, ilyenkor könnyű megtölteni a szálláshelyeket, Hévízen viszont épp ez után indul az igazi szezon – magyarázza Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a nyár közepi járatindítást. A lánc hossza függ a túraszervezők igényeitől is, jelenleg úgy tűnik, idén 16 összeköttetés indul.

 

A járat mindkét oldalnak hasznos lehet: a nyugat-dunántúliak Prágán keresztül számos további desztinációba juthatnak el, míg beutazó szempontból nem csupán cseh turistákat, hanem a CSA kapacitásainak egynegyedét lefoglaló orosz piacot is közelebb hozhatja.

– A Prága – Hévíz-Balaton járatról már a 2013-as budapesti Routes Konferencián megkezdődtek a tárgyalások. A Csehországból érkező vendégek száma az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett, s bízunk abban, hogy az új légi összeköttetés tovább erősíti ezt a tendenciát. Ugyanakkor számítunk a balatoni szolgáltatók összefogására, közös munkájára a térség marketingtevékenységének érdekében - mondta el Horváth Gergely.

 

Fejlődő repülőtér

Hévíz vendégforgalmának 46,5 százalékát adják a külföldiek. Papp Gábor polgármester szerint jó döntés volt, hogy a Hévíz-Balaton repülőteret 2012-ben az önkormányzat tulajdonában álló cég vette át; az első évben 18 ezer, 2013-ban 28 ezer fordult itt meg, idén a becslések szerint számuk eléri a 35 ezret. A repülőtéren a hagyományos gyógyvendégeket szállító (Berlin, Hamburg, Frankfurt, Düsseldorf, Erfurt és Lipcse repülőtereiről érkező) német charterjáratok  mellett idén tovább bővült a nyugati küldőterületek száma Friedrichshafennel és a svájci Basellel. A német bővüléssel párhuzamosan nőtt a moszkvai kapacitás is, egy menetrend szerinti járat üzembe helyezésével.

A hévízi vendégkörben a cseh vendégek fiatalítást jelentenek. Elsősorban a termálvízre épülő spa és wellness szolgáltatások, valamint a térségben található aktív programok vonzzák őket, jellemzően nem gyógyvendégek.

 

Egy friss hatáselemzés rávilágít arra, hogy az átlagos, repülővel érkező vendég 15 éjszakát töltött el a térségben, mialatt átlagosan 21.000 Ft-ot költött éjszakánként. Ezzel szemben az átlagos, közúton érkező külföldi vendég 6,3 éjszakát töltött Hévízen, átlag 11.000 Ft –os éjszakánkénti költéssel. Az összehasonlítás jól szemlélteti a repülővel közlekedő vendégek számának növelésében rejlő lehetőségeket.

Prága és azon túl

A CSA 90 éves történelmével a világ negyedik legrégebbi légitársaságának számít. Budapestre 1938 óta közlekedik, jelenleg hétköznaponként három, hétvégén két járat köti össze a cseh és a magyar fővárost. Hévízre ATR 72-es repülőgépekkel szállítja majd az utasokat. A menettérti repülőjegyeket Hévízről Prágába már 30 900 forinttól megvásárolhatják az érdeklődők, beleértve a repülőtéri illetéket. A járat 11.55-kor indul Prágából és 13.20-kor érkezik a Hévíz-Balaton repülőtérre, visszafelé 15 órakor indul és 16.30-kor landol a Václav Havel repülőtéren.

A Hévíz és Prága közötti új járat további járatokhoz csatlakozik, amelyeket a Czech Airlines a prágai Václav Havel repülőtérről Kelet-, illetve Nyugat-Európába indít. A Prágából Hévízre tartó járatokhoz a cseh légitársaság Oroszországból – többek között Moszkvából, Jekatyerinburgból, Permből, Rosztov-na-Donu városából és Szamarából – érkező járatai jól csatlakoznak.

A járat a Prága vonzáskörzetéből utazást tervezők mellett, gyors és kényelmes csatlakozási lehetőséget kínál a nyugat-európai légi hálózatba, különösképpen Berlin, Hamburg, Düsseldorf, Frankfurt, Strasbourg, Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Varsó, Bukarest, Párizs, Milánó, valamint Tel Aviv irányába.

A CSA flottája jelenleg 24 gépből áll, amelyek idén nyáron – code-share partnereikkel együtt – 50 ország 125 városába közlekednek, és heti 8 járattal kötik össze Prágát Szöullal. A prágai repülőtér viszonylagosa kis méretei gyors csatlakozást tesznek lehetővé: a schengeni övezeten belül 30, azon kívül 40 perces transzferidővel lehet számolni.