Új lehetőségeket nyit meg a magyar beutaztatásnak a SAS új járata

Forrás: turizmus.com

 2014. november 06. 14:51

Amint arról beszámoltunk, sokak örömére ismét repül a SAS légitársaság Budapestre. A járatnyitást, mely rendkívül fontos a beutazó turizmus szempontjából, régóta szorgalmazza, és üdvözli a Magyar Turizmus Zrt. is.

Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai regionális igazgatója kérdésünkre elmondta, két éve dolgoznak azon, hogy az utasok ismét átszállás nélkül jussanak el Budapestre Stockholm-Arlandáról, illetve vissza. Ez különösen a céges ügyfelek számára kedvező.

A meetingekre, incentive utakra, konferenciákra, tréningekre utazóknak hagyományosan kedvelt légitársasága a SAS. Évekig létezett közvetlen kapcsolat, és ez a piaci szegmens azóta sem felejtette el a vezető, patinás skandináv légitársaságot és szolgáltatásait. A tavaszi-őszi időszakban a svédek city-break kirándulásaiban is nagy szerepet játszott - és március 29-től ismét játszhat – a SAS.

Többen felvetették, hogy mi a helyzet a nyári időszakkal, amikor a Svédországban élő sok ezer magyar illetve magyar származású utas készülődne Budapestre és főleg, ha családdal utaznak, jobban szeretik az átszállás nélküli utazást. Székely György válaszában kiemelte, hogy ha megfelelő lesz a kihasználtság, akkor talán télen és jövőre egész évben működhet a közvetlen járat.

Stockholmból egyébként kevés új járat indul: Faro szigetére heti 1, Dublinba is heti 1, Ankarába heti 1 vagy 2 járat – ehhez képest Budapest heti 4-gyel kiemelkedő számú, az innen induló új járatok kapacitásának fele.

A járatok kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton üzemelnek majd. Koppenhágán kívül így egy újabb skandináv város, Stockholm is elérhető Budapestről a SAS közvetlen járataival. A repülőjegyek értékesítése 2014. november 5-től kezdődik.