Új stratégiával készül a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség

Forrás: turizmus.com

 2022. július 01. 15:19

A megváltozott gazdasági viszonyok miatt naprakész, hatékony, az ágazat jövőjét meghatározó válaszokra, összefogásra van szükség – indokolta az átfogó reformprogram megalkotását Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) elnöke.

„A pandémia, a Covid utáni időszak és a február óta tartó háború nyomán kialakult ellátási és munkaerőproblémák olyan változásokat idéztek elő a turizmusban és a vendéglátásban, amelyekre új, hatékony, az elvárásokhoz igazodó válaszokat kell adnunk” – foglalta össze az új ciklus feladatait Krivács András, az MNGSZ frissen újraválasztott elnöke.

A „minden eddiginél átfogóbb” stratégia célja egy olyan, a nemzetközi tapasztalatokra építő rendszer megalkotása, amely egyrészt összeköti az agrárium, az oktatás, az egészségügy, a turizmus és a vendéglátás ágazatát, és hozzájárul a gazdasági szereplők számára jövedelmező, a fogyasztók által elérhető minőségi szolgáltatások létrejöttéhez.

 

Jó olasz gyakorlatok beépítése

Az átfogó program figyelembe veszi a regionális és nemzeti terveket, Magyarország történelmét, adottságait, gasztrokultúráját, ahogy a már megvalósított projekteket és kormányprogramokat is.

Krivács András elmondta, hogy oktatási intézmények diákjaival, szaktanáraival, termelőkkel, vállalkozókkal már több helyen megismertették az új stratégia elemeit, és mindenhol nyitottságot tapasztaltak: az ágazat szereplői tudják, hogy a siker egyik záloga az összefogás, az együtt gondolkodás.

Az elnök egy konkrét programot is kiemelt: az MNGSZ több éve dolgozik együtt az olasz Marco Polo Csoporttal határon átnyúló mobilitási projekteken: a kiutaztatott szakemberek olyan jó gyakorlatokat sajátítanak el a gasztronómia, a turizmus, az agrárium területén, amelyek könnyen átültethetők a hazai gyakorlatba, és amelyek az új stratégia sarokkövei lettek. A Salus Konyha projekt köré épülő program egyik kiemelt célja a kiváló magyar termékek és szolgáltatások innovatív, az ágazati reformokat figyelemmel kísérő piacra juttatása.

Fontos elem az úgynevezett nulla kilométeres ellátási láncok kiépítése, a helyi termelők előtérbe helyezése, az árak optimalizálása, a minőségi alapanyagok hatékony népszerűsítése is.

A fiatalokra kell építeni az ágazat jövőjét, komoly tudással és felkészültséggel felvértezett szakemberekre van szükség

Fotó: 123rf.com

„Az olasz Marco Polo Csoporttal több éve dolgozunk együtt határon átnyúló mobilitási projekteken: a kiutaztatott szakemberek olyan jó gyakorlatokat sajátítanak el a gasztronómia, a turizmus, az agrárium területén, amelyek könnyen átültethetők a hazai gyakorlatba és amelyek a stratégiánk sarokkövei lettek. A Salus Konyha projekt köré épülő stratégia egyik kiemelt célja a kiváló magyar termékek és szolgáltatások piacra juttatása – mindezt innovatív módon, illeszkedve a hazai ágazati reformokhoz, s figyelembe véve az elmúlt évek változásait.”

 

Életpályamodell a fiatalok megtartásáért

„Mindannyian tudjuk, hogy a fiatalokra kell építeni az agrárium jövőjét: komoly tudással és felkészültséggel felvértezett szakemberekre van szükség. Az a célunk, hogy az agrárszakképzési centrumok, a szakképző iskolák, az egyetemek olyan tudásközpontokká váljanak, ahol az elméleti tananyag mellett kiemelt szerep jut a gyakorlati ismereteknek is” – emelte ki a szövetség elnöke. Hozzátette, hogy a minőségi utánpótlás biztosításához olyan versenyzési és életpályamodellt kell kialakítani, amellyel elérhető, hogy a fiatalok ne menjenek (végleg) külföldre dolgozni, s ne hagyják el a pályát. Az lenne a cél, hogy azok a diákok, akik 12 éves korukban egy kiválasztási folyamat révén bekerülnek az ágazati képzőközpontba, agrár- vagy kereskedelmi iskolába, a korosztályuk példaképeivé válhassanak. Az MNGSZ elképzelései szerint ez a modell pozitívan hat majd a jövedelmezőségre és a helyi értékek megőrzésére, miközben a 21. század technológiájával ötvözi a hagyományos magyar gasztronómiát.

 

Az új stratégia alapja az olasz–magyar 6T

Az olaszországi tapasztalatok beépítésével született tervezet az úgynevezett 6T-n alapul: magyar oldalról a tradíció, a tipikusság és a terület találkozik az olasz tracciabilitá, tecniche, transnazionalitá (nyomon követhetőség, technika, transznacionalitás) elveivel. A kiindulópont az agrárium és a turizmus, amely területek szorosan összekapcsolódnak a képzéssel, a borgasztronómiával, a vendéglátással és a wellness-szektorral is. A turistákat a magyar 3T mozgatja meg: a látnivalók, a különféle területek (desztinációk) és a hozzájuk kapcsolódó tradíciók, történetek, jellegzetességek. Ezt kell kiegészíteni olyan gasztroélménnyel, amely a projekt három olasz T-jére épül. Ez pedig nem más, mint a nyomon követhető helyi alapanyagokból, innovatív technológiával elkészített, színvonalas gasztronómiai kínálat, amely a világ bármely részéről érkező turista igényeit kielégíti – fejtette ki a 6T projektre épülő új stratégia lényegét Krivács András.