Új vezetéssel és pénzügyi modellel folytatja a Bónusz Brigád

Forrás: MTI

 2022. március 08. 17:07

Biztonságos pénzügyi modellel, a működési költségek jelentős lefaragásával, új ügyvezetéssel, új tulajdonosi körrel folytatja tevékenységét az idén 12 éves, közösségi vásárlási oldalt működtető Bónusz Brigád – közölte a társaság.

A főként élmény-szolgáltatásokat kínáló Bónusz Brigád a pandémia kezdetén nehéz helyzetbe került, ezért két évvel ezelőtt, áprilisban csődvédelmet kért: ezt követően egyezséget kötött hitelezőivel, és mára megállapodásban vállalt kötelezettségek több mint 50 százalékát kifizette, miközben a cég újjászervezése alatt, az oldal működése folyamatos volt. A Bónusz Brigád még 99 millió forinttal tartozik a hitelezőknek, és eddig 108 millió forintot utalt át nekik. A teljes összeg kifizetésére a cégnek még négy éve van a megállapodás szerint.

A reorganizáció a társaság új vezetése szerint sikeres volt, amit az is bizonyít, hogy tavaly a második félévben már 200 millió forintos forgalmat értek el, köszönhetően annak is, hogy a partnerek és az ajánlatok száma is megkétszereződött. A december már kiemelkedő volt az oldalon történt vásárlások számát tekintve, mivel megháromszorozódott az átlagos havi eladások és az oldal látogatóinak száma is. Céljuk az, hogy minden évben megduplázzák az előző évi forgalmat.

A társaságban az újjászervezés alatt teljes mértékben kicserélődött a tulajdonosi kör és a menedzsment is: két cég az új tulajdonos.

Pettendi Emőke, az egyik cég tulajdonosa elmondta, megújult a pénzügyi finanszírozási modell is, ezért például vis maior esetén az adott bónusz árát 100 százalékban visszafizetik vagy jóváírják a vevőnek. A vásárlói befizetést elhatárolják, így a vevők pénzét nem lehet a működés finanszírozására fordítani. Hozzátette: 70 százalékkal csökkentették a költségeket, a létszámot pedig több mint 80 százalékkal, s most 13 alkalmazottja van a társaságnak.

A tájékoztatás szerint a Bónusz Brigád felületein 500 ezer regisztrált felhasználó van, és közülük decemberben napi 10 ezer, jelenleg napi 4-7 ezer az aktív vásárlók száma, akik főként ajándékokat és élmény-szolgáltatásokat vásárolnak.

(Borítókép: 123rf.com)