Új weboldal, új funkciókkal a Memento Parknak

 2013. július 26. 11:00

A budapesti Memento Park – Szoborpark Múzeum első weboldala 1997-ben készült el, azóta immár a negyedik nagy megújulásra került sor július utolsó hetében.

A kommunista politikai propaganda egykori köztéri szobrainak bemutatóhelye most olyan új, az eddigieknél sokkal látványosabb honlappal jelentkezik, amelyen már a főoldalon minden fontos látogatói információ együtt olvasható. A nyitóoldal a szöveg mellett immár jelentős méretű, vicces képekkel mutatja be, milyen extra látványosságok várják a látogatókat a parkban. Így kerültek egymás mellé Sztálin csizmái, a telefonáló Brezsnyev és a Trabant gépkocsi.

A vendégeknek, a turisztikai partnereknek és a távoli érdeklődőknek szóló, eddigi tartalmak mellett újdonság az oldalakon a „bónusz túra”, amely a parkhoz induló 150-es autóbusz vonalán sorakozó, rejtett látványosságokat ismerteti, a nyomtatható közlekedési térkép az eljutásról, valamint a turisták által készített fotók albuma.

Az oldalak változatlanul a www.mementopark.hu címen érhetők el.