Újabb beruházással folytatódik a Kalocsa vonzerejét növelő projekt - VIDEÓVAL

Forrás: MTI

 2015. június 26. 13:52

Újabb beruházással folytatódik a Kalocsa turisztikai vonzerejét növelő, összesen 2,7 milliárd forintos projekt: csütörtökön jelképes alapkőletétellel vette kezdetét egy ódon belvárosi épület átalakítása, ahol a jövőben látogatóközpont működik majd.

A város turisztikai vonzerejének növelése érdekében az önkormányzat közösen pályázott az érsekséggel, a konzorcium két tagja azonban teljesen önállóan végzi a munkálatok bonyolítását. A város 1,9 milliárd forint összegű támogatásához nem kellett önrészt biztosítania, míg az érsekség a 400 millió forintos támogatás mellé 400 millió forint önrészt is biztosított.

A beruházás keretében 6 új vagy megújuló múzeum és kulturális létesítmény készül el. Többek között látogatóközpontot és borturisztikai bemutatóhelyet alakítanak ki, a város szülöttének, Nicolas Schöffernek a gyűjteményét látogatóbarát múzeummá fejlesztik. Megtörténik az Érsekkertnek és környezetének a rehabilitációja, valamint egy rendezvényközpont is épül.

A beruházás keretében az érsekség már befejezte a kalocsai temetőben a Kálvária felújítását, valamint a Népművészeti Tájház felújítása is napokon belül elkészül.
A teljes beruházás 2016 tavaszán ér véget.