Ujhelyi István nyitotta meg az Európai Bizottság turizmusnapi konferenciáját

Forrás: turizmus.com

 2014. december 01. 17:42

Több mint négyszáz szakember és huszonnyolc tagállam képviselőjének jelenlétében Ujhelyi István szocialista EP-képviselő nyitotta meg az Európai Bizottság által szervezett turisztikai szakkonferenciát a brüsszeli Charlemagne épületben.

Az "Európai Turizmus Napja" elnevezésű programon Ujhelyi többek között arról beszélt, hogy hangzatos szónoklatok helyett a turizmus ügyét szolgáló konkrét programokra és valós akciókra van szükség. A magyar politikus - aki korábban turisztikáért felelős államtitkár és a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke is volt - hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban továbbra sincs egyértelmű és egységes turizmuspolitika, az "ágazat régóta egyfajta megtűrt mostohagyerek". Ujhelyi rámutatott, hogy az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságában is - amelynek egyébként az egyik alelnöke - eddig csak másodlagos szerepet játszott a turisztikai ágazat.

 

"A TRAN bizottságban sok képviselőtársamat csak a közlekedés érdekli. Engem pedig az, miként lehet hatékony, tagállamokon átívelő közösségi programokkal elősegíteni a turizmus-ügyét. Amelyhez a közlekedés és szállítmányozás természetesen fontos partner lehet" - fogalmazott nyitóbeszédében Ujhelyi. A szocialista politikus kiemelte, hogy a világturizmus legnagyobb piaca Európa: csak az Unióban több mint húszmillió embert foglalkoztatnak ebben a szektorban. "Az uniós polgárok kétharmada az EU-tagállamok valamelyikében tölti el szabadságát, a világturizmusból származó bevételek mintegy ötven százaléka az EU piacán képződik. A turizmus kiemelt szerepet játszik az Európai Unió és a világ gazdaságában: egyes mérések szerint a világ GDP-jének kilenc százalékát ez a szektor termeli meg. Csak tavaly tízmillió európai munkahelyet biztosított a turizmus, az európai tagállamok foglalkoztatási rátájának négy százalékát. Éppen ezért több figyelmet igényel" - hangsúlyozta a magyar képviselő.

Ujhelyi István a konferencián elmondta, hogy az elmúlt időszakban az Európai Parlamentben nem volt Turizmus Intergroup, megalakítását most újból kezdeményezik: ebben nemcsak a román EP-képviselő Ana-ClaudiaTapardelben, de az egyik legerősebb szakmai érdekképviseleti szervezetben, a HOTREC-ben(Hotels, Restaurants and Cafés in Europe) is szövetségesre talált. Az intergroupok megalakításáról a következő napokban döntenek a parlamenti testületek.

Az MSZP európai képviselője a felszólalása során többször is kiemelte a "Tourism on the S.P.O.T."-programot, amely egy általa kezdeményezett speciális együttműködés lesz a turisztikai szektor, az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság között. Ujhelyi azzal érvelt, hogy hatékonyabb és koordináltabb együttműködéssel ki tudják használni az ágazatban rejlő lehetőségeket és az európai intézményrendszer nyújtotta garanciákat. "A turizmus érdemi aktor tud lenni például az ifjúsági munkanélküliség leküzdésében, egyszerre nyújtva ezzel választ az európai közösséget égető problémára és nyújtva hosszútávú partnerséget az európai intézményekkel" - tette hozzá a szakmai konferencián Ujhelyi István.