Újraindítja bakui járatát a Wizz Air – Kazahsztán lehet a következő?

Forrás: turizmus.com/MTI

 2015. október 28. 12:39

2016. március 27-től újraindítja bakui járatát Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság, a gépek hetente kétszer, szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd a két város között.

A légitárasaság 2013-ban indította el először Budapest és Baku közötti járatát, majd 2014 telén felfüggesztette, és a 2015-ös nyári menetrendben sem indította újra, mert a bakui repülőtér földi kiszolgálója jelentősen megemelte a szolgáltatási díjat. A mostani közlemény szerint a Wizz Air új szerződést kötött az azerbajdzsáni partnercégekkel.

 

Az azeri-magyar kapcsolatok erősségét mutatja, hogy az elmúlt egy évben sikerült megkötni azokat a hosszú távon is biztonságot nyújtó egyezményeket, amelyek garantálják, hogy a Wizz Air kiszámítható körülmények között tudja üzemeltetni a Budapest-Baku járatot - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten annak kapcsán, hogy a légitársaság jövő márciusban újraindítja közvetlen járatát a két főváros között.

Az államtitkár hozzátette, a szerződéseket 2019-ben kell majd megújítani.
Magyar Levente szavai szerint a Budapest-Baku járat újraindítása egyéves politikai erőfeszítés eredménye. Példaértékűnek nevezte a Wizz Airnek a kormánnyal való együttműködését az elmúlt években, és kifejtette, a légitársaság piaci alapon működik, és nem politikai, diplomáciai megfontolásoknak alárendelve hozza meg üzleti alapú döntéseit. Ugyanakkor bebizonyosodott az elmúlt időszakban, hogy a kormány gazdasági törekvéseinek fontos eszköze lehet a légitársasággal való együttműködés, mondta az államtitkár. Megjegyezte azt is, sok olyan viszonylat van, ahol a politikai és az üzleti érdek egy légi járat létesítése esetében egybeeshet.
Közölte, szeretnének közvetlen légi járatot Kazahsztán fővárosába is. Folynak a tárgyalások, minden remény megvan arra, hogy sikerrel jár ez az erőfeszítés, és hamarosan Közép-Ázsiába is repül majd a Wizz Air, mondta.