Ünnep előtti barangolás a Dunakanyarban

Forrás: turizmus.com

 2015. december 02. 16:46

Nincs olyan időszaka az évnek, amikor ne volna érdemes kirándulni a Börzsönybe és a Duna északi kanyarulataihoz. Az MT Zrt. a karácsonyi készülődés és a gasztrokalandok jegyében szervezett ide study tourt.

Ha már úgy véljük, mindent láttunk Szentendrén és Visegrádon, akkor is tartogatnak számos meglepetést a környékbeli kisebb települések, és természetesen Vác.

Nagybörzsöny egyik híres látnivalója az 1200-as években alapozott Szent István templom, amely 900 év óta fogadja rendületlenül a híveket. De a település ma már nemcsak erről híres, hanem arról is, hogy egyike az igazi vendégváró falvaknak: alig több mint 700 lakosa van, de 400 férőhellyel bír, jóllehet, ez is kevés a nagyobb rendezvények idején. A LEK-VÁR-LAK házi manufaktúra ma már a reptéri shopon keresztül a világ szinte településébe elviszi a kézi készítésű magyar lekvárok, szörpök, krémek jó hírét. Szarvas Attila és Schwáb Mónika Budapestet hátrahagyva szerettek bele Nagybörzsönybe és a kezdeti, csak a famíliának szóló lekvárfőzésen túl ma már 130 féle termékkel büszkélkednek, no meg egy Édes Otthon névre hallgató, bájos vendégház-étteremmel.

Zebegényt főleg Szőnyi festményein keresztül szerettük meg, de igazi szépsége talán csak akkor tárul elénk, amikor felkapaszkodunk Natura Hillbe, egy ökológiai szemléletű birtokhoz, ahol egy szupermodern, elegáns, különleges környezetkímélő eljárásokat alkalmazó szálloda teraszán üldögélve kóstoljuk a legelegánsabb, sommelier által válogatott borokat. Az étteremben szinte kizárólag helyben előállított termékeket használnak fel.

Zebegényben járva látogassuk meg az Országzászló emlékművet a Kálvária-hegyen, amely az 1930-as években épült műemlék együttes. A templomkertek, vallási épületek környezetének gondozottságát jutalmazó különdíjat a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarkting Vezérigazgatóságának díját Zebegény nyerte az idei Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen.

Vácra érve, Magyarország egyetlen Diadalíve alatt áthaladva érdemes a Váci Művészeti Gyűjtemények októberben átadott legújabb látnivalóját, a szabadtéri secco falfestményt megtekinteni. Az adventi fényárba öltözött Főtér után érdekes kontrasztot alkot a Memento Mori komor gyűjteménye. A Curia Borház és Borgyűjteménytár kihagyhatatlan élmény azoknak, akik még nem jártak pincéiben. A számos múzeummal és kulturális programmal bíró, nagy múltú város egyik legújabb gasztronómiai büszkesége a Desszert Szalon: Mihályi László újragondolt süteményeinek télen-nyáron egyaránt nehéz ellenállni.