Valóban rekordév lett 2015 a turizmusban

Forrás: turizmus.com

 2016. február 10. 14:34

Igazolódtak a várakozások, a turizmus ismét rekordévet zárt 2015-ben – kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a KSH szerdán közzétett adatait. Valamennyi régió vendégforgalma növekedett, a szálláshelyi bevételek 10 százalékkal szárnyalták túl a tavalyi, szintén rekordév teljesítményét.

A szaktárca turizmusra vonatkozó előzetes célkitűzése az volt, hogy a vendégek száma 2015-ben elérje a 10 milliót, a vendégéjszakáké a 25 milliót, a szálláshelyek bevételei pedig a 360 milliárd forintot. A KSH adatai alapján e hármas célt a turizmus túl is teljesítette: 2015 egészében ugyanis 10 millió 350 ezer vendég 25 millió 765 ezer vendégéjszakát töltött nálunk, a szálláshelyek összes bevételei pedig megközelítették a 368 milliárd forintot – mondta el a miniszter sajtótájékoztatóján. Varga Mihály úgy látja, a következő években is folytatódhat az ágazat növekedése.

Az év egészében a vendégéjszakák számát tekintve a top 10 küldő ország sorrendjében történtek bizonyos változások. Miközben Németország szerény, –1,7%-os csökkenése mellett is megőrizte első helyét, addig a 2,5%-os növekedést felmutató Ausztria az Egyesült Királyság mögött a harmadik helyre szorult vissza. A brit vendégek ugyanis 17,6%-kal több éjszakát töltöttek kereskedelmi szálláshelyeinken, mint egy évvel korábban, ami kiugróan magas növekedés. Szintén nagy vendégéjszaka-növekedést produkáltak az USA-ból (13,3%), Csehországból (7,6%), Romániából (7,1%) és Olaszországból (6%) érkezett turisták.

A belföldi turizmust ösztönző SZÉP-kártya is új rekordot állított fel. Az összesen több mint 1,2 millió kártyatulajdonos költései 14%-kal nőttek, ezzel éves szinten 83 milliárd forinttal járultak hozzá az ágazat bevételeihez. A SZÉP-kártyával rendelkezők számlájára közel 20%-kal többet, 90,5 milliárdot töltöttek fel a munkáltatók.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta: a turizmus részaránya a bruttó hazai termékben (GDP) már meghaladja a 9 százalékot, míg néhány évvel ezelőtt még 7 százalék volt az aránya. Közölte azt is, hogy a nemzeti marketingszervezet ebben az évben 8,5 milliárd forinttal gazdálkodhat. A turizmusirányítás napirenden lévő átalakításáról nem árult el részletek a miniszter, csupán annyit közölt, hogy a kormány még ebben a hónapban dönt róla.

10,3 millió vendég több mint 25 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon 2015-ben


A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében külön kitért a decemberi forgalomra, rámutatva, hogy az év végi ünnepek idején a magyarok utazókedve nagymértékben megnőtt: 39 ezerrel több vendégéjszakát töltöttek szálláshelyeinken, mint a külföldi turisták.

Decemberben a vendégek száma (673 ezer) 4,4%-kal, a vendégéjszakáké (1,5 millió) 1,3%-kal, a szállásdíj-bevétel (13,88 milliárd Ft) 4,3%-kal, a szálláshelyek összes bevétele (26,2 milliárd Ft) 4,9%-kal haladta meg a 2014. decemberi adatokat. A foglaltság (44,4%) 0,1 százalékpontos emelkedése mellett tavalyhoz képest 3,6%-kal erősödött az átlagár is (17 909 Ft) a szállodákban. Ennek következtében a RevPAR (egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel; 7 960 Ft) is 3,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az év utolsó hónapjában 365 ezer belföldi vendég 773 ezer éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. Előbbi 9,3%-os, utóbbi 6,4%-os növekedést jelent. A belföldi vendégektől származó szállásdíj-bevétel (5,92 milliárd Ft) pedig 9,7%-kal nőtt tavalyhoz képest. A belföldi vendégforgalom legnagyobb növekedését a Tisza-tónál (+23,3%), a Dél-Alföldön (+12,3%) és a Balatonnál mérték (+8,6%).

Decemberben 308 ezer (–0,8%) külföldi vendég 734 ezer éjszakát töltött a szálláshelyeken. Ez a 3,6%-os csökkenés azonban mindössze huszonnyolcezer külföldi vendégéjszaka elmaradását jelenti az egyébként kiugróan magas bázisú 2014. decemberhez képest. Mindez a nemzetközi turizmusra jellemző hektikus beutazó forgalom ismeretében nem tűnik jelentősnek, ráadásul a belföldi vendégéjszakák bőven ellensúlyozták a csökkenést – fogalmazott a szaktárca közleményében.

Különösen az utolsó negyedév beutazó forgalmának hullámzása mutat rá, mennyire fontos, hogy a nemzetközi kereslet kilengéseit az évek óta kiegyensúlyozottan bővülő belföldi turizmus segíti kiegyenlíteni – írták.