Vasárnapi szabadnap: új lehetőségek a szabadidőiparban és a turizmusban

Forrás: turizmus.com

 2015. január 27. 20:14

A hétvégi szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségeire irányították rá a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett sajtóeseményre meghívott szervezetek, intézmények vezetői.

Az eseményt „Élénkebb belföldi turizmus: felkészültek a családi programokra" címmel tartották meg január 27-én a Városligeti Műjégpálya konferenciatermében.

„Messzemenőkig egyetértünk a vasárnapi szabadnappal, meggyőződésem, hogy hatására növekedni fog a kereslet a turizmus és a szabadidőipar szolgáltatásai iránt" – mondta a rendezvényen Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára. A szakember egy nemzetközi szervezet kutatására hivatkozva elmondta, hogy a munkahelyi hiányzások 50-60 százaléka a fáradtságra, stresszre vezethető vissza, a dolgozók egészségére, rekreációjára, közérzetének javítására fordított összegek többszörösen megtérülnek. A motivált munkavégzéshez szükséges feltöltődéshez pedig a vasárnapi szabadnap is hozzájárul. Ausztriát hozta fel példaként, ahol a szabad vasárnap nem akadálya az iparág látványos fejlődésének, a vendégéjszakák számának növekedésének.

A  helyettes államtitkár szerint a szabad vasárnap ráirányítja a figyelmet a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségeire, emelni fogja a turizmus ágazat mutatót, a sport, a kultúra és a szabadidő területén új munkahelyek létrehozását eredményezheti. Meggyőződése, hogy a szabadidőiparnak és a turisztikai szakmának fel kell készülnie a megnövekedő forgalomra és az ebből adódó feladatokra. Ruszinkó Ádám a dohányfüstmentes intézkedésekhez hasonlította a kötelező vasárnapi szabadnapot: kezdetben azt is borúlátóan fogadta a szakma, a hazai vendéglátás mégis kimagasló eredményeket produkál.

Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a hazai múzeumok briliáns kínálata és számos intézmény felújítása kiváló lehetőséget jelent a családok számára. Büszkén tájékoztatott tárlataik gyermekek körében tapasztalható népszerűségéről.  Ahogy fogalmazott, egyelőre nem látják, mi lesz az eredménye a változásnak, de programokkal készülnek az esetlegesen megnövekedett forgalomra, bíznak benne, hogy az ország távolabbi részéről is nyernek látogatókat.

A budapesti Állatkert az ország leglátogatottabb intézménye, 2014-ben 1.077 ezer látogatót fogadott. A Hol nem volt park is megtalálta közönségét, területén összesen 450 ezer vendég fordult meg. 2015-ban hasonlóan szép eredményben bíznak – hangsúlyozta az eseményen Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

„A virtuális helyett inkább a való világban barangoljunk" – javasolta Győri Tamás, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. Ahogy fogalmazott, uniós forrásból és állami támogatásból komoly fejlesztés indult meg a területen, komplex informatikai rendszert fejlesztettek útvonalakkal, eseménynaptárral, programajánlóval. Remélik, hogy az infrastruktúra fejlesztését a természetjárás népszerűségének növekedése követi.

A Magyar Fürdőszövetség képviseletében jelen lévő Juhász Szabolcs kiemelte: az éves fürdőszolgáltatásból származó bevétel hazánkban megközelíti az 50 milliárd forintot, a fürdőlátogatók száma meghaladja a 30 millió főt, minden ösztönző fontos, ami a fürdők forgalmának növekedését eredményezheti. A vasárnapi szabadnaptól a forgalom átrendeződését várja, bízik benne, hogy a most még csendesebb vasárnapokon némi forgalomnövekedést tudnak elérni.

Amint arról korábban beszámoltunk, a szakmai szervezetek tartanak a vasárnapi zárva tartástól. Itt olvashatja az MSZÉSZ és a MUISZ álláspontjáról szóló korábbi híreinket.