Vége az útlezárásnak Hollókőn

 2014. július 21. 12:48

Hollókő átesett a "Próbáljon szerencsét Hollókőn" projekt keretében megvalósuló fejlesztés legkritikusabb időszakán: július közepére végeztek az Ófalujának utcáin a burkolat felszedésével és az újraburkolás előkészítésével.

Mindez azt is jelenti, hogy ezentúl egyre kevesebb munkagépre van szükség az Ófalu területén, ezáltal a világörökségi rész megközelíthetősége jelentősen biztonságosabbá válik. A forgalom elől korábban elzárt szakaszt, a templom és az Ófalu eleje közötti részt a gyalogosok újra birtokba vehetik, nem kell, az ugyancsak lezárt Hollókői Vár felé kerülni. Viszont a figyelem továbbra is szükséges, hiszen az esővíz-elvezető csatorna és az egyéb vonalas infrastruktúra nyílásai is csak a kövezés után tűnnek el teljesen, például az újonnan elkészült Hollókő logós csatornafedelekkel.

A világörökségi terület megújulására is kíváncsi érdeklődők így az újra megnyíló múzeumok, kiállítások, éttermek és ajándékboltok mellett figyelemmel követhetik a burkolás folyamát, a parasztházak megszépülését, illetve azoknak lakó-, illetve attrakció funkcióval történő megelevenedését. Sajnos Hollókő vára – szintén a felújítások miatt – továbbra sem látogatható.

 

Hollókő Község Önkormányzata szeretné felhívni a figyelmet, hogy habár a munkagépek forgalma csökken, de még nem szűnik meg teljesen, hiszen a pályázati egyéb helyszínein a munkálatok még továbbra is folynak. A helyiek, a településre érkező vendégek és a munkások részéről is a legfontosabb az egymás iránti figyelem és a türelem, melyet előre is köszön mindenkinek a település önkormányzata.