Vidékjárástól a Táncház Napjáig

 2014. április 29. 15:33

A néphagyomány és a turizmus szoros kapcsolatára hívta fel a figyelmet a Hagyományok Háza és Baráti Körének Egyesülete, az Alföldi Legendárium Klaszter, valamint a Vidékjáró közös sajtótájékoztatója április 29-én, a Hagyományok Házában.

A vidék turisztikai fejlődésének egyik fontos tényezője a hagyományok ápolása, újjáélesztése, hiszen a természeti értékek és az épített örökségek mellett ez az egyik legfontosabb és leginkább magától értetődő húzóerő, attrakció – hangzott el többek között a Hagyományok Házában rendezett sajtótájékoztatón, melynek házigazdái bemutatták hagyományápoló szervezeteik tevékenységét és kiemelték a fontosabb idei programokat, kezdeményezéseket, példaértékű együttműködéseket.

Fotó: Polgár Zoltán

A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének fellegváraként minden olyan kezdeményezés mellé odaáll, amely a néphagyomány újraéledését, a helyi identitás megerősödését, a népi kultúra helyi turizmust erősítő szerepét szolgálja – mondta Kelemen László főigazgató, aki a sajtótájékoztatón részt vevő zenészek közé maga is beállt egy jó hangulatú rövid muzsikálás erejéig.

A Hagyományok Háza Baráti Körének egyik legfontosabb kezdeményezése az idén harmadszor sorra kerülő, május 10-i Táncház Napja lesz. Az éppen 40 éve, a Liszt Ferenc térről elindult mozgalom mára meghódította az egész világot, joggal szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján. A Táncház Napja rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, hangsúlyozva a táncház mozgalom alulról jövő szerveződését, a közösségek alkotóerejét.

Fotó: Polgár Zoltán

A Falusi Turizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) által kezdeményezett országos Vidékjáró alappillérei (vallási és ökoturizmus, hagyományőrzés, helyi termékek, bor/gasztronómia) közül az egyik legerősebb a hagyományőrzés. Az idei Vidékjáró tematikus napok sorában több program is

e téma köré szerveződött. Közülük először jelentkezik (április 30. és május 4. között) a Legendás Vidékjáró Napok rendezvénysorozat, melynek fő szándéka, hogy megismertesse az érdeklődőkkel azokat a helyszíneket, falvakat, településeket és turisztikai látványosságokat, amelyek történelmi múltjukon túl kulturális és hagyományőrző szempontból is rendkívül kiemelkedőek. Régi értékek, kézműves termékek, feledésbe merült térségek, várak, kastélyok, mesterek és mesterségek kerülnek ezzel a figyelem középpontjába, s könnyebben beépülhetnek a köztudatba.

További infók: www.videkjaro.hu; www.alfoldilegendarium.huwww.falusiturizmus.hu; www.hagyomanyokhaza.hu;