Visszavásárolná az állam a Budapest Airportot?

 2014. január 26. 16:48

A kabinet nem mondott le a Budapest Airport visszavételéről, ám a reptér-szerződés újratárgyalása a következő kormányzati ciklusra marad – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára, vagyonpolitikáért felelős államtitkár.

Az államtitkár további részleteket nem árult el, és a Budapest Airport sem kívánta kommentálni a sajtóban megjelenteket.

Bár nem szokatlan, hogy állami cég üzemeltessen repülőteret – sőt, a világ számos fontos légikikötője áll a kormány gondoksága alatt – a magyar állam kilenc évvel ezelőtt mégis a privatizáció mellett döntött. A Ferihegyet üzemeltető, 2002-ben létrehozott Budapest Airport 75 százaléknyi részvényét 2005. júniusában kínálta megvételre, és ugyanazon év decemberében már alá is írták a szerződést a brit BAA-vel, aki 465,5 milliárdot utalt az államkasszába. A BAA-t két évvel később felvásárolta a spanyol Ferrovial és eladta a budapesti repülőteret a privatizációs tenderen is induló Hochtiefnek.  A megmaradó 25 százaléknyi állami tulajdont már egy másik kormány 2011. nyarán értékesítette, 36 milliárd forintért a Hochtiefnek.

Tavaly aztán a Hochtief tulajdonosi összetételében következett be változás, miután a kanadai PSP Investments vásárolta meg a Hochtief AirPort GmbH összes érdekeltségét - a budapesti mellett a düsseldorfi, a hamburgi, az athéni, a sydneyi és a tiranai repülőterekben meglévő részesedést.