Vizsgálja a szervizdíj ügyét az MNGSZ

Forrás: turizmus.com

 2017. május 31. 20:46

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség május 30-án tartott közgyűlésén nem tudott egységes álláspontot kialakítani a kötelező szervizdíjjal és a garantált béremeléssel kapcsolatban, ez további megfontolást követően várható – tájékoztatta lapunkat Krivács András, a szövetség elnöke.

Mint mondta, ennek oka az idő- és információhiány. Egyrészt a problémakör nagyon összetett, főleg mivel a kedvezményes adózású szervizdíj és a lényegében adómentes (ám összegyűjtés esetén adóköteles) borravaló együttes alkalmazásának és szétosztásának számos kombinációja létezik (a közgyűlésen is kiderült, hogy ahány ház, annyi szokás létezik ezen a téren).

Ezen felül keveset lehet tudni a jövő évi adóterhekről, a szakmunkás minimálbért illetően például egyszer 15 százalékos, máskor jóval magasabb emelésről hallani. Teljesen megbízhatóan persze csak akkor lehetne látni a szervizdíj kötelező bevezetésének hatását, ha a vendéglátóhelyek minden részletében ismernék azt az átfogó kormányzati intézkedési csomagot, amelynek a szervizdíj valószínűleg csak egyik eleme.


Annak is jobban utána kell gondolni, hogyan fogadnának el a fogyasztók pl. egy 10 százalékos áremelkedést, ugyanis hiába nem lenne kötelező árat emelni a szervizdíj bevezetése esetén, nem biztos, hogy azt ki is tudnák termelni a vendéglátóhelyek.

Ráadásul a szövetség munkaadókból és munkavállalókból is áll, tehát az érdekeket is össze kell egyeztetni.

Mindenesetre nagyobb arányban voltak azok, akik szerint nem valószínű, hogy a munkaerőhiányt érdemben csökkenteni lehetne a kötelező szervizdíj bevezetésével – mondja az MNGSZ elnöke. Az is tény ugyanakkor, hogy az intézkedéstől fehéredne a gazdaság, a munkavállalók bére pedig nőne általa – tette hozzá.

Az MNGSZ hamarosan felveszi a kapcsolatot a társszervezetekkel az egységes álláspont kialakítása érdekében.