Átadták a Batthyány Örökségközpontot Körmenden

Forrás: turizmus.com

 2015. október 29. 11:39

Szalagátvágással egybekötött ünnepséget tartottak október 28-án Körmenden, a Batthyány Örökségközpont kialakításának zárórendezvényén.

Körmend turisztikai vonzerejét alapvetően meghatározza a városközpontban található Batthyány-kastély, melyet az ország 5 legjelentősebb kastély-együttese között tartanak számon. A helyi önkormányzat eredményes lépéseket tesz a műemlék-épületegyüttes közösségi, turisztikai funkciókat betöltő tereinek felújítására: a kastélyban kiemelt turisztikai projektként, 800 millió forintos uniós támogatással  alakították ki a Batthyány Örökségközpontot.


A fejlesztés első szakasza az impozáns épületegyüttes egykori lovardájára fókuszált, ahol akadálymentesített fogadóhelyiségeket, vetítőtermet hoztak létre. A bejáratnál elhelyezett, interaktív térkép az összes, a Batthyány családhoz kapcsolódó helyszínt feltünteti Magyarországon és Ausztriában. A központban a gyógyító-gasztronómia termékeit felvonultató, helyi termékeket kóstoltató és forgalmazó "Liktárium" is helyet kapott.

A beruházás alappillére annak a jövőbe mutató elképzelésnek, amelynek célja, hogy hiteles helyen mutassák be a család, a város és az ország történetének összekapcsolódását.

Fotók: MTI