Zemplén aktív és kulturális turistáknak

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. február 29. 14:32

Zemplénnek gazdag a múltja, sokszínűek a természeti értékei, s a turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően mindebből egyre többet ismerhetnek meg az idelátogatók.

Az aktív turizmus hívei vagy a kulturális értékek felfedezői éppúgy változatos élményeket találnak a térségben, mint azok, akik gasztronómiai sajátosságaira kíváncsiak.

 

Sátoraljaújhely új nézőpontból

A három tájegységet, a Bodrogközt, a Hegyközt és a Hegyalját összekötő kulturális központ, Sátoraljaújhely egyik legnagyobb jelentőségű turisztikai beruházása a 2009-ben felavatott és azóta is folyamatosan bővülő-megújuló Zemplén Kalandpark, amely ma már kilenc különleges attrakciót, számos új épületet és útvonalat foglal magában. A kalandpark legutóbbi fejlesztései a Dongó névre keresztelt kabinos kötélpálya és az extrém átcsúszópálya, a Sólyom. Mindkét új élményelem végállomása a település fölé magasodó Szár-hegyen van. Mivel a hegytetőn és az oda felvezető út mentén található a város büszkesége, a frissen felújított és kivilágított műemlékegyüttes, a Magyar Kálvária, turisztikai szempontból kézenfekvő ötlet a két látnivaló összekapcsolása. A Magyar Kálvária kiindulópontjától pedig csupán egy ugrás a szintén megújult, bájos zsólyomkai pincesor, ahol minden év októberében megrendezik a Nyitott Pince Napokat.

Sátoraljaújhely újabb turisztikai attrakcióinak egyike a Svájci–Magyar Együttműködési Programból 2014 őszén vásárolt gumikerekes városnéző kisvonat is. A helyi TDM-szervezet által üzemeltetett Futrinka összeköti a város legfontosabb látnivalóit, a helyi túrákat pedig kapcsolódó programok, boros és gasztronómiai rendezvények egészítik ki. Szintén újdonság, hogy az ide érkezők immár mobilapplikációk segítségével is megismerhetik a város nevezetességeinek egy részét.

Ugyancsak a Svájci–Magyar Együttműködési Program keretében 2016-tól két újabb attrakciót is működtet majd a turisztikai egyesület: Vágáshután postakocsi-állomást és üveghutaműhelyt, Füzérkomlóson postakocsi-állomást és postamúzeumot, valamint egy-egy lovaskocsi-járatot.

 

Tanösvények és gasztrokalandok

Észak-Zemplén természeti kincseinek megismerését szolgálja az az új tanösvényrendszer, amelyet 2014 végén adott át a Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület.

Madárles a Haris-tanösvény elején


A Mikóházáról induló Haris, Kis haris, Pálinka-Bor és Parlagi sas tanösvényeket erdei bútorok, tűzrakóhelyek, esőbeállók, madárlesek és a Zemplén élővilágát bemutató magyar és angol nyelvű információs táblák, útjelzők kísérik. Az útvonalakat úgy alakították ki, hogy mindegyik hegyi kerékpárral is bejárható legyen. Az Alsó-hegyközi tanösvényhálózat kiépítéséhez kapcsolódóan az egyesület kölcsönözhető túraeszközöket, köztük kerékpárokat is beszerzett, és 2015 nyarától túraeszköz-kölcsönzőt üzemeltet a Zemplén Kalandpark Mászófal Központjában.

Mikóházi pincesor


A tanösvények a mikóházi történelmi pincesor közeléből indulnak. A kőhomlokzatos pincék jellegzetes háromszög lezárása farkasfogként díszíti a domboldalt. A nemrégiben elkészült kövezett út és a modern infrastruktúra gasztronómiai rendezvények ideális helyszínévé teszi a pincesort. A Disznótoros és Adventi Vásáron elsősorban hagyományos „disznóságokat" kóstolhatnak és vásárolhatnak az idelátogatók, a szeptemberi Hegyközi Helyi Termék Fesztivál és Vásáron pedig szinte mindent, aminek itt termett vagy nevelkedett az alapanyaga: hagyományos helyi ételeket, sajtot, savanyúságot, szörpöt, lekvárt, bort és pálinkát. Ugyanitt érdemes betérni a Pálinkaházba is, ahol a településen ajánlott sétaútvonalaktól kezdve a pálinkakészítés folyamatán át az európai pálinkacsaládig sok mindent megismerhetnek a látogatók.

Szálláshelyek Telkibányán


A Zempléni- és a Milic-hegység között húzódó Hegyköz nemcsak az öko- és gasztroturistáknak, de a modern pihenési szokások hódolóinak is paradicsoma, mint ahogy a csupán 550 lakosú, festői Telkibánya is. Itt a tucatnyi vendégház mellett három extraszolgáltatásokat nyújtó hotel is telt házzal üzemel csaknem egész évben.

 

 

Történelmi utazás

A végéhez közeledik a füzéri vár teljes, korhű rekonstrukciójának első üteme is, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az önkormányzat Füzéri Várgondnokságának részvételével zajlik mintegy másfél milliárd forintos uniós támogatásból. A nagyszabású beruházás keretében újjáépített gótikus kápolna, a korhű bútorokkal berendezett palotarész, az alsó bástya, a pincerendszer és a kapcsolódó kiállítások 2016. március végétől lesznek látogathatók. A sör- és borpincékben az italok középkori, várbeli kultúráját ismerhetik meg az érdeklődők.

A füzéri vár


A tetőtérben kialakított modern kiállítótermekben három tárlatot rendeznek be: felidézik a vár egyik legismertebb eseményét, a Szent Korona őrzését (a mohácsi csata után ugyanis Perényi Péter koronaőr ide menekítette a koronát); helyet kap egy pénztörténeti kiállítás; továbbá bemutatják a Kárpát-medence középkori várainak ábrázolásait Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának gyűjteményéből válogatva.

Szintén idén tavasszal nyílik a megújult Regéci Vár és Látogatóközpont. A turisztikai funkcióbővítéssel járó rekonstrukció során elvégezték az egykor Rákóczi-tulajdonban lévő vár öregtornyának és környező falainak műemléki helyreállítását. A négyszintes vártorony legtetején egyedülálló kilátófolyosót, egyfajta szögletes kerengőt alakítottak ki, és elkészült az új fogadóépület is.

A regéci vár


Ezzel párhuzamosan a faluban modern, vetítőteremmel, multimédiás eszközökkel felszerelt látogatóközpont épült. Itt kap helyet a Rákóczi család életével foglalkozó állandó kiállítás, amely különös figyelmet szentel II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának, hiszen a fejedelem gyermekéveinek első felét Regéc várában töltötte. Az épületben kávézó, ajándékbolt, pedagógiai foglalkoztató és történelmi játszótér is várja a látogatókat.