Zöldítenek a Stílusos Vidéki Szállodák

Forrás: turizmus.com

 2020. november 04. 13:09

Elektromos autótöltőhelyek kialakítása, napelemek felszerelése – csak kettő azok közül a környezetvédelmi beruházások közül, amelyeket az elmúlt időszakban végeztek el a Stílusos Vidéki Szállodák.

Tájékoztatásuk szerint emellett sok egyéb intézkedéssel csökkentik ökológiai lábnyomukat, pedig a koronavírus miatt használt fertőtlenítőszerek, eldobható maszkok és kisadagos csomagolások miatt nem egyszerű a környezetvédelemre koncentrálniuk.

A pandémia lehetőséget teremtett arra is, hogy a vendégeket a „szelíd turizmus” felé tereljék. A köveskáli Káli Art Inn szakemberei például a helyi önkormányzattal szoros együttműködésben igyekeznek Köveskál környékén gyalogos túraútvonalakat kialakítani és ezeket karbantartani. Így azok a vendégek is jól érezhetik magukat a szállodában, akik inkább a gyalogos vagy lovas túrákat részesítik előnyben a motorizált változattal szemben. A faluban korábban nem létező gyalogos járdát alakítottak ki, és törekednek az áthaladó forgalom lassítására.

Elektromos kerékpárokat is beszereztek, hogy a vendégeknek lehetőségük legyen nagyobb távolságban található célpontokat is fenntartható módon felkeresni. Felszereltek egy elektromos gyorstöltőt is, ami igen sikeresnek bizonyult, ezért a jövő év elején még két töltő üzembe állítását tervezik.

A köveskáli Káli Art Inn pajtája

Fotó: Stílusos Vidéki Szállodák

A mátraszentistváni Montem Vendégházban is folyamatban van egy vételezési hely kialakítása, ahol a töltési energiát napelemek biztosítják majd.

 

Helyi termelőktől vásárolnak

Az Őrségben, Magyarszombatfán található Kosbor Panzióban gőztisztítóval végzik a koronavírus-járvány miatt kiemelt fontosságúvá vált fertőtlenítő takarítást, hiszen így jóval kevesebb tisztítószerre van szükség. Helyi termelőktől származó alapanyagokból készült ételeket – zöldséget, gyümölcsöt, sajtokat, feldolgozott húsárut – szolgálnak fel az étteremben, a friss fűszernövények pedig a tavaszi karantén ideje alatt kialakított konyhakertből származnak.

Hasonló a helyzet többek között a dánszentmiklósi Hotel Botanicában és a szigetmonostori Rosinante Fogadóban is. A Montem Vendégházban a konyhán felhasznált zöldségek 40 százalékát saját magaságyásaikban termelik meg.

Ősz a magyarszombatfai Kosbor Panzióban

Fotó: Stílusos Vidéki Szállodák

Több szállodában – például a balatonalmádi Villa Millenniumban, a Rosinantéban, a Montem Vendégházban, a Hotal Botanicában – nagyon komolyan veszik a szelektív szemétgyűjtést.

 

Mellőzik a műanyagokat

A Kosbor Panzióban reggelinél a lekvárt, mézet és a helyben készült reggeli kencéket egyedi, csavaros üvegekben adagolják, amelyeket használat után 95 fokos vízben fertőtlenítenek. Ugyanez történik a műanyag szívószálak helyett bevezetett vörösréz szívószálakkal. A műanyagot mindenhol mellőzik: az eldobható fürdőszobai kéz- és tusfürdők helyett természetes alapanyagokból készült, utántölthető kozmetikumokat találnak a vendégek a fürdőszobákban. A szobákba is üveges ásványvizet, friss, hűtött szódavizet vagy csapvizet készítenek be.

A Villa Millenniumban tisztított vizet használnak üvegpalackokban, a Montem Vendégházban pedig csak visszaváltható ásványvizes üveget forgalmaznak. Az egyéb italos üvegeket, valamint a vendégek otthagyott műanyag palackjait elviszik a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtőbe. A Hotel Botanicában csatos üvegekben szervírozzák a szűrt vizet.

A szigetmonostori Rosinante Fogadó

Fotó: Stílusos Vidéki Szállodák

A Kosbor Panzióban beszereztek egy narancsprést, így a többrétegű dobozos narancslé helyett frissen préselt narancslét tudnak kínálni, vagy pedig a panzió saját bioalmájából a közelben préselt almalevet adnak a vendégeknek. A filteres teákat jó minőségű szálas teákra cserélték.

 

Környezetvédelmi megoldások már építéskor

A Montem Vendégház esetében például már tervezéskor fontos szempont volt a természetes anyagok – fa, kő, fém – túlsúlya. A ház tájolása déli fekvésű, és a nagy üvegfelületeknek köszönhetően télen akár 4 fokkal emelheti a belső hőmérsékletet egy zavartalan napsütés. Nyáron nagyobb a nap beesési szöge, ilyenkor a teraszok adnak kellő árnyékot. Az épület alsó szintje 50%-ban a föld alatt van, ezért a közeg télen fűt, nyáron pedig hűt. A tetőn elhelyezett napkollektorok éves viszonylatban a használati meleg víz 80%-át állítják elő, a fennmaradó 20%-ot egy vízteres kandalló biztosítja.

A Kosbor Panzió szobáiban energiatakarékos, hőcserélős szellőztető biztosítja a friss levegő utánpótlását és a megfelelő hőmérsékletet. A Káli Art Inn szobái közül az újabbak és az étterem fűtését korszerű hőszivattyús rendszerrel oldják meg, és idén év végére elkészülnek a napelemek felszerelésével is, amelyek a hotel teljes elektromosenergia-ellátását biztosítják a jövőben. A Villa Millenniumban 2019 tavaszán kiépítették az elektromos fűtést, amihez a szükséges energia nagy részét a tetőn elhelyezett napelemek biztosítják. A Hotel Botanicában felszereltek 15 napelemmezőt.

A dánszentmiklósi Hotel Botanica terasza

Fotó: Stílusos Vidéki Szállodák

Több szállodában energiatakarékos izzóval szerelték fel a világítótesteket. Sok helyen esővízzel locsolnak, és ezt használják az WC-k öblítésére is, így nem kell a drágán előállított ivóvizet pazarolni.

 

A kertben is szempont a környezetvédelem

A Káli Art Inn Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található parkját olyan növényekkel telepítették be, amelyek őshonosnak számítanak, és élőhelyet nyújtanak a többi élőlénynek is. Törekedtek arra, hogy minél változatosabb legyen a kerti élet, és soha nem használnak növényvédő szereket. A forrás táplálta kerti tavat is biológiai módszerrel tartják tisztán.

A szerves anyagot több szálloda is komposztálja, és arra is több példa van, hogy vegyszer nélkül gondozzák a növényzetet. A Kosbor birtok hatalmas kaszálórétjét a nemzeti park ajánlásainak megfelelően gondozzák, hogy megőrizzék az Őrség kivételes lepkefaunáját. A birtok még a „madárbarát kert” minősítést is elnyerte, hiszen 1 hektáros erdeje és a kihelyezett 25 odú számtalan ritka madár számára szolgál élő- és költőhelyként.