A magyar turizmus legbefolyásosabb személyei 2016-ban
Forrás: turizmus.com
2017. február 02. 17:22
Korábban történt
Vannak köztük művészek, egykori élsportolók, olimpikonok, sőt a tavalyi Bocuse d’Or európai győztese (a lyoni világbajnokság 4 helyezettje) is, akiről az is kiderül többek közt, hogy gyermekkorában kifejezetten rossz evő volt.
A végleges listára idén is, több mint 50 személy került fel, mert – ahogy a korábbi években is – párban szerepelnek azok a szakemberek, akik egymástól elválaszthatatlanul képviselnek egy-egy céget.
Teljes sorrendet az 50 személyiség közt most sem állítottunk fel, belátva, hogy szinte lehetetlen összevetni egy politikus teljesítményét akár egy szállodaigazgatóéval, akár egy fesztiválszervezőével. Azonban külön listáztuk, és első helyen soroltuk fel azt a tíz szakembert, aki a zsűritől a legmagasabb átlagpontszámot kapta.
Az exkluzív kiadványban – egyéb érdekességek és kulisszatitkok mellett – valamennyi kiválóságnál feltüntetjük azt is, hogy hányadik alkalommal szerepel a legbefolyásosabbak között.
A kiadványt ITT rendelheti meg.
![]() |