Aktív egyensúlyban

Szerző: Németh Andrea

 2013. március 11. 14:00

Interjú Lamperth Judittal, a Spirit Hotel Thermal Spa vezetőjével.

Hogyan csöppentél a szállodaiparba, voltak előtte más kitérők?

Teljesen a véletlenen múlt, hogy a szakmában kötöttem ki, eredetileg ugyanis matematika-angol szakos tanárnak készültem. Ám két ponttal lemaradtam a felvételin, így más irányba indultam. Elvégeztem egy ügyintéző-titkári szakképzést, először ezzel helyezkedtem el. Egy sor olyan praktikus dolgot tanultam, mint például a vakon gépelés. Viszont tovább akartam tanulni, így kerültem a Kodolányi idegenforgalom és szálloda szakára. A szállodák világa a hangulata miatt mindig is vonzott, továbbá az is, hogy csapatban dolgozhatok és emberekkel foglalkozhatok.

Innen már nem is volt kérdés, hogy ezen a vonalon haladok tovább, s ebben csak megerősített az első gyakorlati helyem, a Kolping Hotel. Még mindig emlékszem az első napomra, épp július 6-a volt, és Baldauf Csabát köszöntötték fel a kollégák névnapja alkalmából. A társaság azonnal szimpatikus lett, majd a munka is, és valószínűleg velem is elégedettek voltak, mert augusztusra már tudtam, hogy véglegesítenek. Azt hiszem, akkor egy életre elköteleztem magam a szállodaipar iránt, a szerelem tartósnak bizonyult.

 

Melyik terület áll a legközelebb a szívedhez?

Talán az egészségturizmus. A vonzalom még a Kolpingban kezdődött, annak idején ugyanis nagy számban érkeztek hozzánk német kúravendégek. Utána értékesítési és marketingvezetőként Kehidakustányba kerültem, ahol szintén nagy hangsúlyt kapott az egészségturizmus, igaz, az akkori koncepciónkat ma divatos szóval sokkal inkább SPA-ként emlegetnénk. A másik terület pedig, amibe belekóstolhattam, a szállodai rendezvényszervezés volt.

Mindezek mellett azért azt gondolom, az értékesítés-centrikus hozzáállás a legjellemzőbb rám, hiszen ez mindennek ez a lelke, az alapja. Viszont szállodai felsővezetőként kénytelen vagyok az üzemeltetéshez is konyítani valamicskét, szerencsére ebben nagyon jó gyakorlatot szereztem Lukács Ferenc igazgató mellett, a NaturMed Hotel Carbona igazgatóhelyetteseként. Most már otthonosan mozgok ezekben a kérdésekben is, hiába „fiús” téma, néha sikerül is meglepnem a kollégáimat ezzel. Szeretek képben lenni!


Elég nagy kihívás egy olyan luxusresort vezetése, mint a Spirit Hotel. Mit tartasz a legvonzóbbnak és mit a legnehezebbnek, hiszen csak január eleje óta vagy a szálloda igazgatója?

Vonz egyfelől a feladat komplexitása: a 271 szobára 300 alkalmazott jut, és nagyon széles a szolgáltatási paletta is. A legnehezebb pedig talán minden téren naprakésznek lenni, és hogy mindenkor a munkatársaim segítségére legyek. Szerencsére tőlük is sok támogatást kapok, hihetetlenül jó csapatba csöppentem bele.

Most tényleg hasznát veszem, hogy nőként egyszerre többfelé vagyok képes koncentrálni, de a 24 óra sokszor még így is kevésnek bizonyul. Bízom benne, hogy csak a kezdet ilyen kemény, és 3-4 hónap elteltével már beáll egyfajta rend és állandóság.

S hogy mi a legjobb? Talán, hogy ilyen sok fantasztikus emberel találkoztam, kollégákkal és törzsvendégekkel egyaránt. Az is meggyőződésem, hogy a szálloda magyar tulajdonosai munkaadóként az ország legjobbjai közé számítanak, korrektek, következetesek és emberségesek. Ez is sokat segít abban, hogy a dolgunkat szívvel-lélekkel végezhessük.


Ebben mire helyezed a hangsúlyt?

A kulcsszó szerintem az alázat. Annak idején, amikor oktatóként dolgoztam a főiskolán, a diákoknak is rengetegszer hangsúlyoztam, hogy ez a szakma erről szól, enélkül nem lehet jól vezetni egy szállodát. Szükség van az odaadó figyelemre a munkánk, a tulajdonosok, egymás és a vendég iránt is. És persze nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy a hotelszakma a csapatmunkáról szól.

Fontosnak tartom még azt is, hogy a szakmabeliekkel, helyben és országos szinten is tartsunk kapcsolatot, időnként kicserélve a tapasztalatokat, megvitatva fontos szakmai kérdéseket. Ugyanilyen fontos a helyi TDM-szervezet munkájában való részvétel. Ebben egyébként - az egyik tulajdonos-alapítóként - a Spirit Hotel is meglehetősen aktív.


Eddigi pályafutásod kapcsán mire vagy a legbüszkébb?

Önmagában arra is, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra először a Carbonában, és most itt. De arra is, hogy a Carbonában tavaly kiemelkedően jó évet zártunk, és 84,6 százalékos kihasználtság mellett még soha nem látott GOP-t értünk el. Mindez következetes teammunka eredménye. Itt, a Spiritben is hasonló a célunk.


Milyen tulajdonosi elvárásokat támasztanak veled szemben?

Tavaly a Spiritben 53 százalék feletti volt a kihasználtság, és a GOP is 1 milliárd forint körül alakult, alapvető feladat ezeknek az eredményeknek a megtartása, illetve javítása. Ezen kívül új, a szálloda teljes profilját érintő egészségprogramot vezetünk be idén, az eddigiektől merőben eltérő koncepció alapján. Ennek a SPA-reneszánsz mottóval emlegetett programnak a bevezetését és gondozását bízták rám a tulajdonosok. Részleteket egyelőre még nem árulhatok el, de a lényeg, hogy a vízzel való gyógyítás, a prevenció és az egészséges életmód kap majd még inkább kiemelt hangsúlyt.

Várhatóan valamikor ősszel a nagyközönség elé lépünk vele, de addig még sok a tennivaló.


Mindenki kíváncsi egy luxusszálloda kulisszatitkaira, ráadásul pláne a Spiritben sok híresség is megfordul. Tudnál-e említeni valamilyen emlékezetes sztorit?

Rövid ittlétem alatt még kevés ilyen élmény ért, de azért voltak említésre méltó esetek. A Carbonában és a Spiritben is a vendégeink között köszönthettük például a szaúdi országgyűlés elnökét, aki egy hosszabb tartózkodás részeként töltött néhány napot nálunk. Egyetlen kívánsága az volt, őrizzük meg az inkognitóját, hogy nyugodtan, testőrség és más kíséret nélkül, egyedül pihenhessen. A gasztronómia terén is igyekeztünk a kedvére lenni, és kifejezetten elégedett volt a SPA szolgáltatásokkal, leginkább a gyógyvíz és a masszázsok nyújtotta lehetőségeket vette igénybe. Nagyon jól érezte magát nálunk, úgy köszöntünk el, hogy biztosan visszatér majd.

Azonban olykor a negatív élményekből is kijut, mert hát vendégből is akad ilyen is, olyan is. Kissé meglepődve álltunk például, amikor egy alkalommal anyuka és apuka békés közönnyel szemlélte, amint 5-6 éves fiúcskájuk egyszerűen belepisilt a lobbiban található ősforrásba, pláne, hogy amikor mindezt szóvá tettük,még a szülőknek állt feljebb…


A szállodában elég pörgősek a napjaid, a magánéletedben is ilyen örökmozgó vagy?

Szeretem, ha zajlik az élet körülöttem. Persze a privát szférámban azért nem vagyok ennyire „kemény”, hanem sokkal érzelmesebb, lágyabb. Ez már csak a gyerekeim miatt is így van. A lányom hét, a kisfiam négy éves. Igyekszem a munka és a magánélet között egyensúlyt teremteni, de bevallom, ez az időszak most nem éppen erről szól… Most még sokszor előfordul, hogy tovább kell bent maradnom, sőt néha bent is alszom. Néha valóságos logisztikai zsonglőrmutatványt igényel, hogy a gyerekeket rendben és biztonságban tudjam… Szerencsére az apukájukra mindenben számíthatok


Nagy felelősség nyugszik a válladon, hogyan kapcsolódsz ki a munka után?

Talán az anyák értik, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy ha egy nehéz nap után hazaérek, és belenézek a gyerekeim szemébe, és látom, mennyire örülnek nekem, egy csapásra elszáll minden fáradtságom vagy rossz kedvem, akármilyen nehéz is volt a nap. Jobb, mint egy teljes meditáció!

Amúgy pedig ha tehetem, mozgással kapcsolódom ki. Nemrég belekóstoltam például a zumbába, bele is szerettem, megyek, amikor csak tudok. A másik kedvencem a pilates. Jó időben pedig futok vagy biciklizem a gyerekekkel. Szeretek a természet közelében létezni, az otthonválasztás is tudatos volt e szempontból is. Vidéki környezetben, Cserszegtomajon élünk.


Milyen távolabbi terveid vannak?

Bár még sok-sok évtizeden át kell dolgoznom, úgy érzem, már elértem a szakmában, amit szerettem volna. Amit még mindenképpen szeretnék megszerezni, az a doktorátus. Az abszolutóriumot már abszolváltam, már „csak” a disszertációm megírása van hátra!


Profil

Iskolák: KJF, NyME, PTE-KTK Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Zene: Shania Twain

Könyv: Jane Austin: Pride and Prejudice

Film, színész: Dracula Gary Oldmannel a főszerepben

Sport: csinálni: futás, nézni: férfi vízilabda

Szabadidő: bármi, amit a gyerekekkel együtt csinálhatok

Kedvenc étel: anyukám húslevese

Kedvenc ital: pálinka

Csillagjegy: Halak