Magyar első alelnök az EP közlekedési és turisztikai szakbizottságában
Forrás: turizmus.com
2019. november 06. 12:50
![]() |
Ujhelyi István (b) a szakbizottságban |
Fotó: EP-képviselői iroda |
A tájékoztatás szerint a magyar politikus kinevezését mindegyik frakció egyhangúan támogatta.
Ujhelyi az elmúlt öt évben is a TRAN egyik alelnöki tisztségét látta el, míg az előző ciklusban negyedik, idén júliustól a harmadik alelnöki posztot kapta meg.
A TRAN-bizottság vezetői tisztségeinek újraosztására azért volt szükség, mert a korábbi első alelnök lemondott a pozíciójáról, hogy a szociáldemokrata frakció szakkoordinátori feladatait láthassa el a jövőben.
A közlekedési és turisztikai bizottságnak így először lesz magyar első alelnöke.
Az első alelnök helyettesíti a szakbizottság elnökét az EP-bizottsági üléseken, minden hivatalos eseményen, illetve képviseli a szakbizottságot az elnök akadályoztatása esetén – írja az MTI.