Az igazgatónő esténként kilovagol

Szerző: Szebeni Zsolt

Forrás: turizmus.com

 2014. augusztus 17. 14:06

Rendkívül energikus és sportos a Le Meridien Budapest frissen kinevezett igazgatója, aki fiatal kora ellenére immár két kontinensen is dolgozott vezető beosztásban.

A franciának hangzó neve ellenére német származású Simone Dulies fiatal kora ellenére már komoly tapasztalatokat szerzett, s nem csak Európában.  A Swissotel Duesseldorf front office-ban kezdte szakmai pályafutását, majd a New York állam béli Cornell University-n szerzett szakirányú végzettséget, 1995-ben. Karrierje Kaliforniában, a Westin South Coast Plaza-ban fordult komolyra, ahonnan már üzemeltetési igazgatóként távozott, 2005-ben. Hasonló pozíciót töltött be a 688 szobás W New York szállodában, majd következett az első igazgatói pozíció, immár Európában, a Sheraton Bratislava hotelben, ahol három évet töltött, egészen mostani kinevezéséig.

A sors játéka, hogy legutóbb, mintegy fél évvel ezelőtt még Pozsonyban beszélgettünk vele, amikor is ő Budapest kiemelkedő vonzerejét dicsérte, mi pedig irigykedve hallgattuk beszámolóját annak a Bratislava Tourist Boardnak a működéséről és finanszírozásáról, amelynek ő elnökségi tagja volt.

Simone Dulies kérdésünkre elmondta, hogy nem csak egy kivételesen szép házat vehetett át Adrien Gray-től, hanem egy remekül összerakott profi stábot is, amelyben ideálisan keverednek a fiatalok a vendégeket jól ismerő rutinos kollégákkal. Az igazgatónő óriási potenciált lát Budapestben, s készen áll arra, hogy a szállodás szakma, illetve az egész város sikere érdekében aktív részese legyen lobbizásnak és desztinációs marketing tevékenységnek.

A magánszférájáról annyit árult el, hogy csak dolgozni szeret nagyvárosban, otthonaként inkább a természet közeli kis helyeket kedveli, így azután most is Budapesttől mintegy 40 kilométerre vett házat, ahol naponta hódolhat kedvenc szenvedélyének, a lovaglásnak.