Elhunyt Hegedüs Ernő, a BGE volt oktatója

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 12. 10:46

Életének 76. évében elhunyt Hegedüs Ernő, a BGE KVIK nyugalmazott egyetemi docense, a turizmusképzés meghatározó személyisége. Búcsúztatása augusztus 16-án lesz az Óbudai temetőben.

Hegedüs Ernő

Fotó: BGE KVIK

Hegedüs Ernő a budapesti Petőfi Gimnáziumban kezdte meg oktatói pályáját mint földrajz-biológia tanár. A Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnál, majd a Föld és Ég újság szerkesztőségében dolgozott.

Innen került az akkori Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, ahol az idegenforgalmi földrajz tárgyat oktatta több mint három évtizeden keresztül. Több ezer hallgató ismerte meg Magyarország rejtett kincseit, szépségeit az általa kitalált „Út az ismeretlenbe” kirándulások alkalmával. Munkásságát az Idegenforgalmi földrajz 1. és 2. kötetében foglalta össze.

Lokálpatriótaként ragaszkodott  szülőföldjéhez, Ráckevéhez is (amiről könyvet is írt a Tájak, Korok, Múzeumok kiadásában). Ezt az őszinte hazaszeretet a kollégák és a diákok felé is közvetítette.

Fontos szerepet játszott az intézmény, a tanszék közösséggé formálásában is. Túrákat, kirándulásokat szervezett, hogy gyakorlati szinten is láthatóvá váljon az általa tanított turizmusföldrajz. A diákok szavazata alapján az Év oktatója elismerést is elnyerte. Ezernél is több szakdolgozat született meg irányításával. Egy évtizeden keresztül vezette az I.C.I. Portástovábbképző Intézetét.

Hegedüs Ernőt 2019. augusztus 16-án, pénteken 11 órától búcsúztatják az Óbudai temetőben.