Mikola György az OTP Travelnél

Forrás: turizmus.com

 2015. október 27. 13:51

A szakember október közepe óta az OTP Travelnél újonnan létesített értékesítési és marketingvezető pozíciót tölti be.

Mikola György 2015 tavaszáig, kilenc éven át, a Vista értékesítési igazgatója volt, az elmúlt fél évben pedig az Agra cégvezetőjeként dolgozott.

Az OTP Travelnél az értékesítési és marketingvezetői pozíció létrehozása összefüggésben áll a cég szervezeti átalakításával – mondta el a szakember szerkesztőségünknek. Hozzá tartozik az cég saját irodahálózata, a teljes viszonteladói értékesítés – az OTP Travel-termékek közvetítőkön keresztüli értékesítésének a fejlesztése, illetve más tour operatorok termékeinek a közvetítése viszonteladóként –, valamint a marketing. Mikola György számára annyiban nem új ez a feladatkör, hogy korábban a Vistánál is ugyanezeket a területeket felügyelte.

A marketingben célkitűzése, hogy az elsősorban coporate utaztatóként jegyzett OTP Travelt bevigye a köztudatba szabadidős utaztatóként is. A cégnek jelenleg tíz fiókirodája van, ebből Budapesten három, a megújult Andrássy úti irodát éppen a múlt héten adták át. Elérhetőségei: gymikola@otptravel.hu, 1/354-7335, 70/333-4600

Mikola György az OTP Travelnél

Mikola György október 21. óta az OTP Travelnél újonnan létesített értékesítési és marketingvezető pozíciót tölti be.

A szakember 2015 tavaszáig, kilenc éven át, a Vista értékesítési igazgatója volt, az elmúlt fél évben pedig az Agra cégvezetőjéként dolgozott.

Az OTP Travelnél az értékesítési és marketingvezetői pozíció létrehozása összefüggésben áll a cég szervezeti átalakításával – mondta el Mikola György szerkesztőségünknek. Hozzá tartozik az cég saját irodahálózata, a teljes viszonteladói értékesítés – az OTP Travel-termékek közvetítőkön keresztüli értékesítésének a fejlesztése, illetve más tour operatorok termékeinek a közvetítése viszonteladóként – és a marketing.

A szakember számára annyiban nem új ez a feladatkör, hogy a Vistánál is ugyanezeket a területeket felügyelte. A marketingben célkitűzése, hogy az elsősorban coporate utaztatóként jegyzett OTP Travelt bevigye a köztudatba szabadidős utaztatóként is. A cégnek jelenleg tíz fiókirodája van, ebből Budapesten három, a megújult Andrássy úti irodát éppen a múlt héten adták át.

A szakember elérhetőségei: gymikola@otptravel.hu, 1/354-7335, 70/333-4600