Nagy Levente az MTÜ-höz igazolt

Forrás: turizmus.com

 2017. július 15. 10:06

Július 3-tól új infrastruktúrafejlesztésekért felelős igazgató kezdte meg a munkáját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél Nagy Levente személyében – közölte az ügynökség hírlevelében.

A szakember korábban a MÁV elektronikus jegyrendszerének szállítói projektvezetője volt.

Nagy Levente

Fotó: MTÜ

Ezt megelőzően a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzletfejlesztési és ügyfélkommunikációs igazgatójaként dolgozott, valamint részt vett az új, egységes arculat és útbaigazító rendszer kialakításában is. Előtte vezérigazgatói tanácsadó posztot töltött be a BKK-nál, ő vezette az elektronikus jegyrendszer koncepciójának kidolgozását, és képviselte a céget a nemzetközi szakmai szervezetekben.

Nagy Levente korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tagja volt, mint vezetői tanácsadó. Többek között ő segítette az egyesületet az Európai Utasok Szövetségébe való belépésben, és koordinálta a budapesti közösségi közlekedés menetrendi adatainak publikálását a Google térképre. Részt vett abban a munkában is, amelynek eredményeként a vasúti menetrend szintén elérhetővé vált a térképalkalmazásban.