Ribi Péter a turizmus TOP 50-e között

Forrás: turizmus.com

 2017. február 14. 14:42

A Fehérvár Travel alapító ügyvezetője először szerepel a magyar turizmus legbefolyásosabb személyei közt. A cég 2016-ban lett húszéves, s immár 6 milliárd forint feletti árbevétellel és 25 ezres utasforgalommal büszkélkedhet.
A Fehérvár Travel régóta a legnagyobb magyar körutazás-szervező. Létét annak köszönheti, hogy Ribi Péter annak idején (is) szenvedélyesen szeretett utazni. Szoftverfejlesztőként jól keresett a 80-as években, és szinte minden pénzét utazásra költötte – meséli. Vagyis azon szerencsések közé tartozik, akinek a hobbija lett a munkája.

1991-ben megakadt a szeme egy hirdetésen, melyben a fehérvári IBUSZ idegenvezetőt keresett. Jelentkezett, és gyorsan elvégzett egy tanfolyamot – így csöppent a turizmusba. Szereti az idegenvezetést, még ma is évente kétszer elvisz egy csoportot, részben kedvtelésből, részben, hogy a saját bőrén tapasztalja meg az útjaikat.

Fia születése után szeretett volna kevesebbet úton lenni, a döntés 1995-ben ért be, ám felvétel sehol nem volt. Gondolt egyet, és 1996-ban megalapította a Fehérvár Travelt. Kicsi, ismeretlen irodaként kezdték egy 20 négyzetméteres, ablaktalan irodahelyiségben, egyetlen alkalmazottal. Összesen 9 csoportjuk volt az első évben, abból 8-nak ő volt az idegenvezetője. Ám fokozatosan növekedtek, és 2000-től már jelentősebb tényezőnek számítottak, 2004-re pedig piacvezetővé váltak a körutazások terén. Tíz évvel később, 400 milliós beruházás révén saját irodaházba költöztek. Ma 43 főt foglalkoztatnak az irodában, és 55 idegenvezető dolgozik nekik.

Flottájuk üzemeltetésére 2006 óta külön buszos céget tartanak fenn, 12 luxus busszal rendelkeznek, és a gépkocsivezetők is a cég állományába tartoznak.

Az értékesítésben jelentős mértékben az országszerte 500 irodából álló viszonteladói hálózatukra támaszkodnak, saját irodahálózatuk nincs. „Így jobban tudunk a termékre koncentrálni”.

Ribi Pétert és irodáját is szerénynek ismertük meg, soha nem kérkedtek például azzal, hogy a nyári útjaik 60 százaléka már februárban elkel, és 13 éven keresztül egyetlen egyszer sem kellett meghirdetett utat lemondaniuk.

2016-ban 300 millió forintos telephely-fejlesztésbe fogtak, mely 2017 februárjában készül el, benne műhelyekkel, autóbuszmosókkal, garázzsal, irodákkal, szolgálati lakásokkal. Köszönetképpen a 20 éves jubileumra kiadtak egy 200 oldalas fotókönyvet utasaik legjobb fényképeiből.

Az év üzletileg is jól zárult. Árbevételük meghaladta a 6 milliárd forintot, 630 csoportot és mintegy 25 ezer embert utaztattak. A siker valószínűleg az egyedi programoknak és az jó idegenvezetőknek is köszönhető.

Ribi Péter

Fotó: Dombóvári Judit

Ribi Péter minden desztinációt végigjár. Munkaidejének felét már a követező évi utak előkészítésével tölti, de a napi ügyekből is aktívan kiveszi a részét. Mindig ő végzi például az idegenvezetők és a munkatársak kiválasztását, többlépcsős felvételi folyamat keretében. Alapos és munkája iránt elhivatott, sokszor otthon is dolgozik.

Szabadideje a családé, a sporté, a kirándulásoké, s mivel a Fehérvár Travel 10 éve az egyik fő szponzora az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatnak, minden hazai kosármeccsen ott szurkol. Ha utazik, márpedig utazik, inkább a természeti csodák vonzzák, de nagy kedvence Velence, Český Krumlov, Brugge, Quedlinburg, Rotenburg.

Nagyobbik fia történelem szakot végzett, és nemrég idegenvezetőként kezdett náluk másodállásban, kisebbik gyereke még csak 10 éves.

2007 óta szívügye a Fehérvár Travel Alapítvány, amely fogyatékos és rászoruló embereket támogat Székesfehérváron és környékén. Évente átlagban 60 millió forintot osztanak szét a cég nyereségéből. Mint vallja, ha több cég tenne hasonló gesztusokat, hosszú távon kicsit jobb lenne a világ.

Ribi Péterről további információkhoz juthat az Arcok rovatunkban.

A teljes cikket és további információkat, érdekességeket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című exkluzív kiadványunkban olvashatja.

A kiadványt ITT rendelheti meg >>