Tisztújítás a Magyar Fesztivál Szövetségben

Forrás: turizmus.com

 2018. március 02. 18:16

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Fesztivál Szövetség Budapesten a Hotel Benczúrban.

A közgyűlésen a leköszönő elnök megtartotta beszámolóját, ismertette az előző évi mérleget és a 2018-as pénzügyi tervet. Az elfogadást követően a Szövetség alapszabály- illetve SZMSZ-módosítása következett, majd a jelöltek bemutatkozása után a tisztségviselők megválasztása.

A Magyar Fesztivál Szövetség Elnökségében három szék volt kiadó, illetve megújult a Felügyelő Bizottság is. A délelőtt folytatott szavazáson a közgyűlésen résztevők szavazati alapján újabb három évre kapott bizalmat Márta István elnök, valamint Borsa Kata és Elekes Zoltán alelnökök. A Felügyelő Bizottság élére Gál Gábor került újabb 3 évre, a bizottság tagja lett Bak Lajos és Rózsa Zoltán.

Az újonnan megválasztott tisztségviselők

Fotó: turizmus.com

Délután az újonnan megválasztott – régi-új – elnökség székfoglalóját követően bemutatkozott az Európa Kulturális Fővárosa 2023 három döntőbe jutott városa.  Debrecen, Győr és Veszprém nevében az adott város projektcsapatának vezetői mutatták be pályamunkáikat.

A bemutatkozásokat követően Makranczi Zsolt számolt be a 2017-ben indított fesztiválkutatás eredményéről, mely az MMA és MFSZ koprodukciójában készült.

A délután meghívott előadója volt Dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke, aki az általa képviselt szervezet bemutatásán túl elmondta, hogy indítványozza egy stratégiai megállapodás létrejöttét hazánk legnagyobb Fesztivál Szövetsége és a MTSZ között.

A nap zárásaként a Magyar Fesztiválregisztrációs és Minősítési rendszer Beke Pál Nívódíjait adta át a szövetség elnöksége a 2017-ben minősítést nyert fesztiválok közül azoknak, amelyeket kiemelkedőnek ítélt a szakmai grémium.

A Beke Pál Nívódíjat – és a vele járó „Lea kalappal” szobrocskát – négy fesztivál képviselői vehették át:

Kolozsvári Magyar Napok

Paloznaki Jazzpiknik

Rosália Fesztivál

Zsolnay Fényfesztivál