TOP 50: Semsei Sándor – 2017 sorsdöntő év lehet

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 11. 12:05

A Magyar TDM Szövetség elnöke úgy véli, a szövetség célja nem változott. Ahhoz, hogy a feltáruló lehetőségekkel élni tudjunk, hosszú távú, kutatáson alapuló, konszenzusos stratégia kell, a szakmai szervezetek bevonásával.

Több mint 60 tagszervezetével és az általuk képviselt 10 ezer vállalkozás, önkormányzat, intézmény és attrakció révén a vidéki vendégéjszakák 70 százalékát fedi le a Magyar TDM Szövetség (MTDMSZ). Semsei Sándor, akit méltán emlegetnek a TDM-rendszer egyik atyjaként, évek óta csorbíthatatlan hittel és töretlen lelkesedéssel érvel a turisztikai desztinációmenedzsment-rendszer mellett.

A szövetség integráló ereje erős hálózattá szervezte a téma iránt elkötelezetteket. A tagok elhivatottságát bizonyítja az évi két konferencia is, amelyeken intenzív szakmai tapasztalatcsere zajlik. A TDM-rendszer elveit követve vitte sikerre térségét számos szervezet országszerte. Semsei Sándor vallja: aki ma felelősen gondolkozik a turizmus fejlesztéséről, be kell látnia, hogy a desztinációs szemlélet és a TDM-szervezetek megkerülhetetlenek.

Semsei Sándor

Fotó: Dombóvári Judit

A szövetség tavaly kezdeményezte a helyi és térségi szervezetek méretgazdaságosság szerinti újratervezését, elképzeléseit TDM 2.0 munkanévvel tárta a tagság elé, s erről konszenzus is született. Szerették volna a kicsi, helyi TDM-szervezeteket térségi összefogásra ösztönözni, hogy a szűkös források a lehető legjobban hasznosuljanak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megalakulásával változott a turizmus állami irányítása és a TDM-rendszerről való gondolkodás is, melynek eredményeként új szemléletű turizmusfejlesztési törvény született. Semsei Sándor érdeme, hogy a két szervezet között már a kezdetektől tárgyalások indultak az álláspontok összehangolására. A végeredmény a desztináció alapú gondolkodás törvényi szintre emelése.

Rossz hír volt, hogy visszavonták a 2015 őszén megjelent pályázatokat. Ugyanakkor határozott szándék fogalmazódott meg az MTÜ oldaláról, hogy a pályázatokat 2017. június 30-ig újra kiírják az új desztinációs elvek mentén, elsősorban a térségi szervezetek megalakulását ösztönözve és azokon keresztül támogatva a helyi TDM-ek fejlesztését.

További információk

A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.

A kiadványt ITT rendelheti meg >>

Semsei Sándorról az Arcok rovatunkban tudhat meg többet.

Semsei Sándor kapcsolatrendszerének köszönhetően együttműködnek a Dél-Tiroli Turisztikai Menedzserek Szövetségével, ennek részeként a TDM-szervezetek munkatársai 2-3 hetes gyakorlatra mehetnek Dél-Tirolba. Ezzel párhuzamosan létrehoztak a felsőoktatás számára egy mintatantervet Harald Pechlaner bevonásával, aki az eichstätt-ingolstadti egyetem tanszékvezetője és a Dél-Tirolban működő Európai Kutatási Akadémia Térségfejlesztési Intézetének igazgatója. Jelenleg a képzők képzése folyik, Pechlaner és több mint 10 európai turisztikai szakember részvételével, 10-12 magyar főiskola és egyetem (a BGE-től a Corvinusig) oktatói számára.