TOP 50: Szőke László a fürdők turisztikai vonzerejéről

Forrás: turizmus.com

 2018. május 24. 14:40

Az elmúlt évek saját erőből történő fürdőfejlesztései révén meredeken nőnek a budapesti gyógyfürdővállalat eredményei. Szőke László vezérigazgató ezek mellett azt is sikernek könyveli el, hogy mára a fürdők Budapest egyik legfőbb turisztikai termékévé váltak.

Szőke László

Fotó: Dombóvári Judit

2010-ben még 2,9 millió látogatót fogadtak a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) fürdői, 2017-ben már 4,2 milliót; és míg hét évvel ezelőtt 5,2 milliárdos árbevétel mellett támogatások nélkül mínusz 660 millió forintos eredménnyel zártak, addig 2017-ben 13,2 milliárdos árbevételből mindennemű támogatás nélkül közel 3,7 milliárd forint volt a profit.

Szőke László szerint a piacban bőven van még potenciál, és reális esély van arra, hogy öt-hat év múlva elérjék a harminc éve regisztrált 8 milliós látogatószámot.

Mivel a főváros a fürdővállalatnál hagyja a profitot, az értékcsökkenéssel együtt évente 4-5 milliárdot tudnak fejlesztésre, karbantartásra fordítani. 2014-ben a Rudas Gyógyfürdő kibővített részét adták át, 2015-ben a Dandárt, 2016-ban a Paskált, 2017-ben a Palatinust. Idén nyáron a Csillaghegyi Strandfürdő átadása van soron, 2019-ben pedig a Pesterzsébeti fürdőé.

A fejlődés másik kulcsa Szőke László szerint a rendszeres bérfejlesztés, ami a dolgozók pozitív hozzáállását is elősegíti. A vállalatnál hét év alatt 212–250 százalékkal emelkedtek a bérek, a legjobban a fizikai munkásoké.

A gyógyfürdővállalat középtávon az összes termálvizes strandot egész évben üzemelő létesítménnyé szeretné alakítani, ennek a tervnek volt a része a csaknem százéves Palatinus Bauhaus stílusú főépületének felújítása és funkcióbővítése is.

 

 

A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.

 

A kiadványt ITT rendelheti meg >>

 

Szőke Lászlóról a nevére kattintva, az Arcok rovatunkban tudhat meg többet.