Új TDM-elnökség irányítja Siófokon a turizmust

Forrás: turizmus.com

 2015. május 29. 14:53

A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület és TDM-szervezet közelmúltban megtartott tisztújító közgyűlésén új elnököt, elnökséget és felügyelőbizottságot választott a tagság. Hoffmann Henriket Hegyi Károly váltotta az elnöki székben.

Az eddigieknél nagyobb részvétel mellett, 56 szavazattal megválasztott új elnök Hegyi Károly okleveles idegenforgalmi és vendéglátó ipari üzemgazdász lett. A leköszönő elnök, Hoffmann Henrik beszámolója és a pénzügyi beszámoló elfogadása után sor került az alapszabály módosítására is, így eggyel több alelnök és kettővel több elnökségi tag erősíti a szervezetet.

A következő három évben a TDM-szervezet új elnökségének feladata lesz az új helyi turisztikai koncepció kialakítása a turisztikai vonzerő növelése érdekében. A prioritások között első helyen szerepel az eredményesebb párbeszéd és szorosabb együttműködés kialakítása az önkormányzattal és az idegenforgalmi bizottsággal. Feladatuknak tekintik a TDM-szervezet tevékeny részvételét a szakmai tanácsadásban és a lehetséges fejlesztési források megtalálásában, az új irányvonalak figyelembevételével.

További törekvésük a Fürdőegylet tagságának bővítése a kapcsolódó vállalkozók bevonásával, valamint a szezonális üzletek nyitva tartási idejének kitolása akár május 1-től szeptember 30-ig. Tervük a családi turizmus fellendítése családbarát szolgáltatásokkal. Fontos az aktív- és élményturizmus erősítése még több infrastrukturális beruházással és a minőségi turizmus turisztikai termékeinek megteremtésével, melyek belföldi és nemzetközi szinten egyaránt egész éven át vonzó úti céllá varázsolják a várost.

 

Az új tisztségviselők a következők: Hegyi Károly elnök, Antal Nóra alelnök, Hoffmann Henrik alelnök.

Elnökségi tagok: Darvas Zoltán, Majoros Attila, Nagy Tamás, Szajcz Adrián, Tácsik Attila, Varga Tamás.

A felügyelőbizottság tagjai: Gyetvai Ildikó, Varga Gábor, Vincze János.