Fürdő, ami turizmus teremt - Termálvíz folyik az ereiben - TP 2013. május

Szerző: Marschall Mónika

Forrás: turizmus.com

 2013. május 15. 13:33

Tiszakécske nevét ma még jószerével jobban ismerik a lakókocsis-lakóautós külföldi turisták, ám egy lelkes dinasztia figyelemre méltó erőfeszítései révén helyet kér a kedvelt hazai fürdővárosok között.

Magánkézben működő, Tisza-parti fürdője a tizenöt évi egymásra épülő fejlesztéseit most egy háromcsillagos gyógyszálloda építésével koronázza meg.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Tisza­kécskét lényegében a Szabó család rajzolta fel a turizmus palettájára. A települést festői, folyóparti fekvése, horgászvizei, természetvédelmi területei, Tisza-parti fövenye is turizmusra predesztinálja. A széles határú és csupán a 80-as évek óta városi rangú település egykori két gazdag téeszének köszönhetően ráadásul abban a ritka helyzetben van, hogy két termálfürdővel is dicsekedhet – tudjuk meg a Tisza-parti Termálfürdô ambiciózus tulajdonos-ügyvezetőjétől, Szabó Évától.

Építkező dinasztia

Vállalkozásuk egyúttal jó példa arra, hogyan teremt turizmust egy vizes attrakció – s hogy fürdőüzemeltetés és nyereség nem egymást kizáró fogalmak.

2014-ben lesz éppen 30 éve, hogy a szülei dolgozni kezdtek a Tisza-parti Termálfürdôben, amit a rendszerváltás után előbb üzemeltetésre vettek át, majd 1998-ban meg is vásároltak. S bár nem sokkal ezután a dinasztiaalapító édesapa elhunyt, lánya személyében méltó utód került a családi vállalkozás élére.

Sikertörténetük egy Finnrelax-szauna vásárlásával, majd az első Széchenyi-terv keltette kereslet farvizén 2001-ben, akkor még minden támogatás nélkül megvalósított 150 millió forintos fejlesztéssel indult. Ebből varázsolták vonzóvá kültéri medencéiket, ekkor épültek a strandmedencék új élményelemei, a két gyermekcsúszda, ezekkel rögtön meg is duplázódott a fürdő látogatottsága.

S hogy az utóbbit ne bízzák a véletlenre, a fürdő területén működő kempinget is folyamatosan szépítgették-bővítették. Már uniós támogatásokat igénybe véve újították fel a vizesblokkokat, a 130 sátorhely mellett pedig lakókocsi- és lakóautó-beállókat alakítottak ki. A látogatók marasztalása érdekében további szállásfejlesztésekbe is fogtak, az egyre igényesebb vendégkörük ugyanis a 2011-ben újabb minőségi ugrást végrehajtott létesítmény közelében nem talált az igényeinek megfelelő szállást.

Ekkor adták át ugyanis a felújított központi medenceépületben a korszerű gyógyászatot, illetve a szaunavilágot, mellyel új belföldi vendégkör is odaszokott a létesítménybe. Öt éve a négycsillagos körülményeket biztosító, 13 db légkondicionált luxusapartmant, idei újdonságként pedig 10 db, elsősorban gyermekes családoknak kínált mobilházat telepítettek a kempingbe.

Minőség és fenntarthatóság

Nem csak a szolgáltatáskínálatot állították össze gondosan, a fejlesztések egyúttal mindig a fenntarthatóságról is szóltak. Szintén az egyik pályázat részeként álltak át geotermikus üzemmódra, ami egész éves létesítmény lévén jelentős megtakarítást eredményezett az energiaszámlában. Korszerű beléptetőrendszert telepítettek, s a kempinglakók kedvéért egész évben nyitva tartó éttermet, pizzéria-kávézót is maguk üzemeltetik, mint ahogyan egyetlen, a strandon működő vendéglátóhely sincs kiadva. Megfognak minden forintot, azt csupán a fejlesztésektől nem sajnálják.

A jövedelmezőségi szempontok mellett a vendégkör összetételének évek óta tartó változására válaszul vágnak most bele a fejlesztéseiket megkoronázó szállodaépítésbe.

A maga nemében persze a hoteljük is különleges lesz. Üzletpolitikai megfontolásból például háromcsillagra kalibrálják az ősztől épülő, 50 szobás szállodájukat. Profilját viszont úgy választják meg, hogy az ne csak ráépüljön, de ki is egészítse a fürdő szolgáltatásait. Amellett, hogy a magasabb minőségű szálláskínálattal az igényes wellnessezőket is több napra ide tudják majd csábítani, a hotel alapvetően gyógyszálloda lesz. A tradicionális, gyógyvízre épülő terápiák mellett azonban sokkal inkább az egészségmegőrző programokra és a rekreációra koncentrálnak, továbbá egy nagyon sokakat érintő betegség, az érszűkület gyógyítására állnak rá különleges kezelésekkel, szakorvosokkal, kúraszerűen.

Autodidakta módon

S hogy mindez honnan van a kisujjában?

A gazdasági végzettségű szakember a szüleitől leste el az alapokat, ám autodidakta módon folyamatosan szélesíti szakmai látókörét, figyeli az aktuális trendeket, s a jónak ítélt ötleteket azonnal átülteti az aktuális fejlesztéseknél. Így került a táj jellegzetes gyümölcsére emlékeztető Rózsabarack bioszauna a 2011-ben átadott szaunavilág palettájára, így készült el a homokföveny pihenő, melyet a hagyományos tepidárium mellett vehetünk igénybe szaunázás utáni pihenésre, s így állt munkába az itthon ritkaságszámba menő Caracalla fürdő vagy a Jouvenance kád is a két éve elkészült korszerű gyógyászati kezelőkben. Kellenek, és van is igény az ilyesmire, mivel az előszezonban a lakókocsibe-állókat megtöltő németek, a július-augusztusban menetrendszerűen érkező holland, s a főként nyáron nagyobb számú belföldi vendégek is igénylik és meg is fizetik ezeket a terápiákat.

Szabó Éva most is éppen egy, a Magyar Egészségturisztikai Marketing Egyesület által szervezett szlovéniai fürdőtanulmányútról tért vissza, de választmányi tagja a Magyar Fürdőszövetségnek is. Miközben végigkalauzol a birodalmán, innen is, onnan is ráköszönnek a vendégek, többször megállunk, mindenkinek kijár egy-egy mosoly, üdvözlő szó.

A Tisza-parti Termálfürdőben kétségkívül a vendéget övező figyelem a másik sikertényező. Márpedig a szakmának ezt a részét nem lehet ellesni – erre születni kell.